2014. február 20., csütörtök

18. fejezet

Azt mondtam, hogy elcsesztem a hátralévő életemet? Gyengén fejeztem ki magamat. Másnap reggel megpróbáltam egy kicsit javítani a helyzetemen Harry szemében, így ágyba vittem neki a reggelijét. Mindent úgy tettem, mintha tegnap nem történt volna semmi. 
-Jó reggelt, Haz. Hoztam neked kaját.- mosolyogtam erőltetetten és ölébe raktam a tálcát. Némán elkezdett enni, ami nekem kimondhatatlanul fájt. Legalább annyit kinyöghetett volna, hogy tűnjek el, az is jobban esett volna. Izmos felsőtestét nem fedte a takaró, ami már eleve felért egy kínzással.- Némasági fogadalmat tettél?- próbáltam elviccelni a helyzetet, de számíthattam volna rá, hogy nem fog ujjongani gyenge poénomon. 
-Nem.- nézett fel rám érzelemmentesen. 
-Akkor jó. Nem kérsz még?- vettem el tőle a tányért, mikor befejezte. Csak megrázta fejét és kiszállt az ágyából, mire megállt bennem az ütő. Tökéletes testét csak egy alsógatya fedte, ami történetesen a feszülős fajtából volt, így akár meztelenül is állhatott volna előttem. Gyorsan kaptam el a tekintetemet róla, mire csak arrébb lökött és a mosdóba vánszorgott. Lesokkolódva álltam egy helyben és próbáltam normálisan venni a levegőt, ami nem sikerült túl meggyőzően. Harry tálcájával a kezemben mentem le a konyhába, ahonnan hallottam, hogy folyatja a zuhanyzóban a vizet. Nem gondoltam volna, hogy Liam után lesz valaha srác ilyen hatással rám. Nem hittem a szememnek, de ekkor a göndör hajú fiú jelent meg előttem, egy száll, fehér rózsával a kezében.
-Harry?- dadogtam lesújtva és csak arcát figyeltem, amin ott virított egy szeretetteljes mosoly. 
-Mit akarsz?- vágta le a táskáját a pultra, minek hangja fájdalmasan rántott vissza a valóságba. Esküszöm, hallucinációim lesznek Haz miatt. Vagy már vannak? Nagyon úgy tűnik. 
-Semmit. Mehetünk?- sóhajtottam és felkaptam a cipőimet. Az út néma csendben eltelt, majd mikor leállítottam a motort, Ő csak kipattant és Graccel távoztak. Fejemet lehajtva zártam be a kocsit és becsoszogtam a termünkbe. Nagyon hiányzott Zayn, aki szinte az egyetlen volt, aki tudott mindent rólam, meg persze apa és anya. Szerencsére nagyon jó kapcsolatom van velük, akkor is ha nem sokat vagyunk együtt. Szerintem néhány osztálytársamnak feltűnt igen szar kedvem, de csak Emily, az osztály egyik aranyos csaja jött oda hozzám, mivel ő még új volt és nem tudta, ha rossz kedvem van, akkor nem szeretem ha piszkálnak, de rá érdekes módon nem haragudtam.
-Mi a baj, Louis?- ült le a mellettem lévő székre, ami üres volt, Zayn híján.
-Semmi. Csak átvertem egy számomra nagyon fontos embert.- mosolyogtam, majd a fájdalmas, durván friss emlék hatására beharaptam az alsó ajkam.
-Sajnálom. Biztos meg fog bocsátani.- simította végig a karom, mire kellemes bizsergés járt át.
-Köszi és legyen igazad!- vigyorogtam. Elkezdődött az első óra és az idő elég lassan vánszorgott. Nem éreztem jól magam és a harmadik órán, ami matek volt éreztem is az eredményét, így inkább gyorsan kirohantam a WC-re. Nem tesz jót nekem a stressz. Miután kiürítettem gyomrom tartalmát (ami egyenlő volt a semmivel), nem volt kedvem visszamenni a terembe, így kiültem az udvarra és élveztem a szeptemberi meleget. Ekkor rájöttem, hogy eddig túl tökéletes életem volt, a Liammel való szakítástól eltekintve. Mindenem megvolt, amit csak akartam, soha nem szenvedtem hiányt semmiből, amit kiejtettem a számon, azt megkaptam és most mégis azért vagyok a padlón, mert valakit nem kaphatok meg. Mily ironikus! Lassan felkeltem és átmentem egy fa alá, mert kezdett felforrni a fejem, napszúráshoz meg nincs sok kedvem. Hirtelen megéreztem két kezet a derekam körül, mire szemeim akaratlanul lecsukódtak és vártam a puha fürtök simogatását, ez viszont elmaradt.
-Miért vagy idekint?- hallottam meg Liam hangját a fülemnél, mire kiugrottam karjai közül.
-Mert rosszul voltam.- néztem inkább a földet.
-Jobban vagy?- kezdte el simogatni a hátamat, mire csak mosolyogva bólintottam, de olyan erősen szorítottam össze a fogaimat, hogy félő volt, kitörnek. Nem szerettem volna Li előtt sírni, ugyanis nem akartam gyengének látszani. Férfi vagyok, nem kislány!
-Kicsöngettek már?- néztem fel az iskola épületére és éreztem, hogy egy könnycsepp folyik le arcomon.
-Előlem nem kell rejtegetned a könnyeid.- fordított maga felé és hüvelykujjával letörölte a vizes csíkot, majd egy puszit nyomott a helyére. Tudtam, hogy most már nem tudom tovább tartani magam, elkezdtem zokogni és Liam vállába fúrtam a fejem. Nyugtatólag simogatott, de akkor ezzel semmire nem ment, ugyanis éreztem, hogy semmi nem lesz többé jó.

*Harry szemszöge*

Fájt azt látnom, hogy Louis rosszul érzi magát, de én sem voltam valami túl fényesen. Még a nap felénél sem jártunk, mikor megláttam kint Louist, ahogy a napsütésben üldögélt. Miközben figyeltem érdekes dolgok jutottak eszembe. Vajon én tudnék szerelemből szeretni egy fiút? Ijedten kaptam el a tekintetemet az ablaküvegről. Nem! Ilyen még csak meg sem fordulhat a fejemben, ugyanis engem csak a lányok érdekelnek! Pillantásom ekkor újra a srácra tévedt, de már Liam ölelésébe bújva. Talán kibékültek? Akkor mindenkinek jobb lenne, ugyanis Lou nem lenne magányos, nem engem próbálna elcsábítani és Liam is boldog lehetne. Bárcsak! Észre sem vettem, de folyamatosan őt bámultam és hihetetlenül érdekes gondolataim lettek. Vajon Louis ajkai milyen ízűek? Állítsd le magad Harry! Egyre rosszabbul éreztem magam és az ötletek csak kergették egymást a fejemben. Mi van, ha mégis egy kicsit tetszenek a fiúk? NEM! Bele fogok bolondulni, ugyanis még lesz 4 órám. Haza szeretnék menni és egyedül lenni!
-Úristen!- kaptam a szám elé a kezemet, mikor megláttam bátyám könnytől áztatott arcát.
-Valami gond van Mr. Tomlinson?- nézett rám érdekesen a biológia tanár. Éreztem, hogy a torkomat szorongatja a bűntudat, hiszen minden bizonnyal én tettem ezt vele.
-Semmi.- hajtottam le a fejemet szomorúan és hatalmasat sóhajtva meredtem az előttem lévő könyvre, ami a felettébb érdekes zöld szemes-ostoros egysejtűnél volt nyitva.
-Mi a baj?- simította a kezét a hátamra Grace, mire egy undorral keveredő borzongás járt át. Mi van velem? Eddig le sem tudtam szállni a csajról, erre tessék! Ez így nagyon nem lesz jó! Fáradtan fürtjeim közé túrtam és csak megráztam a fejem, így a lány nem kérdezett többet.

*Louis szemszöge*

Olyan jó érzés volt Liam karjai közt lenni, hogy lassan megnyugodtam, így normálisan tudtunk beszélgetni.
-Miért pont ide jöttél?- mosolygott rám, miközben felkaromat simogatta, de már a földön ülve.
-Mié...- kérdeztem volna, de abban a pillanatban leesett.- Istenem!- nyögtem meglepetten, de arcomra egy vigyor kúszott.- Még emlékszel rá?- néztem rá elpirulva.
-Persze. Soha nem fogom tudni elfelejteni.- hajtotta fejét vállamra, majd én az ő fejére az enyémet.
-Én sem. Az volt életem első csókja.- gondolkoztam boldogan. Liam volt eddigi életem legnagyobb szerelme és szerencsére azóta újra a barátomnak mondhatom, ugyanis az elválásunk nem volt túl kellemes.
-Tökéletesen emlékszek minden pillanatra.- meredt maga elé Li mosolyogva.- Olyan kis riadt voltál.- kuncogott.
-Nem mondod! 13 éves voltam és előtte még senkivel nem csókolóztam, nem, hogy egy fiúval!- ütöttem meg a mellkasát játékosan.
-Mert én olyan idős voltam! Én is csak 14 voltam!- adott egy apró puszit az arcomra.- Emlékszel, hogy először felugrottál és ijedten néztél körbe, hogy valaki nehogy észre vegyen minket? Csak utána engedtet, hogy megtegyem.- nevetett halkan.- Nagyon aranyos voltál.
-Emlékszem rá.- vigyorogtam bárgyú mosollyal.- Hihetetlenül be voltam rezelve. Attól féltem, hogy pont akkor jön arra egy tanár.
-Majdnem tovább mentünk, ugyanis Te kis kanos voltál.- röhögte el magát a fiú.
-Liam!- vágtam oldalba, de persze nem teljes erőből.- Ne mondd, hogy Te nem!
-Azért volt egy kis különbség. Annyitól teljesen felizgultál, hogy az öledbe ültem.- kócolta össze a hajamat, mire mérgesen hátra döntöttem. Felette támaszkodtam és csak összeráncolt szemöldökkel figyeltem.
-Egy tapasztalatlan kiskamasz voltam! Mit vártál tőlem?- feküdtem a mellkasára.
-Pont azt, amit adtál.- sóhajtott és a hátamat kezdte el simogatni. Ekkor kicsengettek, amire mindketten felugrottunk, ugyanis mi csak barátok vagyunk, semmi több.
-Öhm...- vakartam a tarkómat kínomban.- Harryvel el kell mennünk vásárolni. Nem jössz velünk?- néztem fel barna szemeibe.- Persze csak ha van kedved.- lépegettem egyik lábamról a másikra.
-Oké, jó ötlet.- ölelt át, majd elindult a suli felé.- Te nem jössz?- nézett vissza rám, ugyanis lemerevedve álltam még mindig a fa alatt.
-De, persze.- eszméltem fel és együtt bementünk a terembe. Az utolsó 3 óránk elég gyorsan elment. A kapuban álltam és vártam a két fiút, akik még ebédeltek. Először Harry jelent meg, aki mosolyogva állt meg mellettem.
-Vásárolni megyünk?- kérdezett rá.
-Aha. Nem baj? Haza is vihetlek előtte.- hajtottam le a fejem szomorúan.
-Nem, én is szeretnék menni.- indult el a kocsi felé, de visszahúztam.
-Liam is jön.- nyeltem egy nagyot, hogy erre mit fog szólni.
-Oké.- maradt mellettem, mire kételkedve néztem rá, de ez van. Nem értem mitől van ilyen jó kedve, na nem mintha ez túl nagy baj lenne! Nem sokat vártunk Liamre és a vásárlást is elég hamar letudtuk. Valahogy úgy éreztem egész idő alatt magam, mintha lenne esélyem közelebb kerülni Harryhez. Édesen mosolygott rám és néha a karomon is végigsimított, mire teljesen kirázott a hideg. Vagy lehet, hogy csak azért volt mert esett az eső? Ki tudja?! Már indultunk volna haza fele, mikor Li még elment WC-re, mi pedig kint vártunk rá.
-Meg kéne beszélnünk ezt az egészet otthon.- nézett rám öcsém elég biztatóan, mire teljesen kiment a fejemből minden és elráncigáltam a kocsihoz és hazamentünk. Tudni akarom, hogy mit szeretne mondani!

*Liam szemszöge*

Elképzelhetetlenül boldog voltam mikor Louis elhívott vásárolni és természetesen beleegyeztem. Végre úgy éreztem, hogy újra van esélyem nála. Már indultunk haza, de én még beugrottam a mosdóba, azonban mikor kijöttem ez a két jómadár sehol nem volt.
-Ne szórakozzatok velem!- indultam el mosolyogva a keresésükre. Végig jártam az egész áruházat, ezzel együtt pedig a vigyor is fagyott le az arcomról. Sehol nem voltak. Végső elkeseredésemben kimentem a parkolóba, ahol tudatosult bennem, hogy itt hagytak. A zuhogó eső ellenére gyalog indultam el haza fele, ugyanis teljesen hidegen hagyott. Könnyeim egybevegyültek a nedves cseppekkel és éreztem, hogy szívemen egyre nagyobb a repedés, ugyanis nem elég, hogy Lou itt hagyott, Harryvel ment el...

2014. február 11., kedd

17. fejezet

Esküszöm, nem tudom elhinni, hogy hogyan lehetek ekkora zseni! Harry 2 percen belül már az ajtómon kopácsolt és siránkozva kért bocsánatot. 
-Gyere be.- szóltam ki neki egy kaján vigyorral, de hangszínemen ez nem változtatott. Továbbra is tartottam magam a sértődött nagy bátyó szerepéhez. Haz könnyes szemekkel lépett be, amitől valami összeroppant bennem, de fenntartottam az imidzsemet. 
-Én nem akartalak megbántani.- hajtotta le a fejét, majd az ágyam szélére ült. Ujjaival malmozott, majd vörös, kisírt tekintetét rám emelte.- Nagyon sajnálom.
-Egyszerűen nem tudok rád haragudni.- mosolyodtam el és mellé másztam, majd karjaim közé vontam. Látható volt, ahogy az eddig bent tartott levegő egyszerre kitódult mellkasából, ugyanis szinte összement ölelésemben. Óvatos puszit adtam a fejére, ugyanis nem tudtam, hogy hogyan fog reagálni rá. Szerencsémre csak arcát a felkaromba nyomta és egyenletesen kezdett szuszogni, amiből arra következtettem, hogy elaludt, ami valósnak bizonyult, ugyanis feje oldalra dőlt, de még időben megtartottam. Mosollyal az arcomon emeltem fel gyengéden és átvittem a szobájába, ahol óvatosan helyeztem az ágyra. Teljesen olyan volt, mint egy angyal, ez nem kérdés. Az én angyalom. Nem fogom hagyni Gracenek, hogy elvegye tőlem, ugyanis Ő már az enyém. Egy hihetetlenül apró puszit nyomtam a szája sarkába, mire a másik oldalára fordult és elégedetten sóhajtott egyet. Úgy látszik egyszerűbb dolgom lesz mint hittem, hiszen szemmel láthatólag tudat alatt már réges-rég az enyém a göndör hajú Adonisz. 

*Reggel*

Nem volt ínyemre a kelés gondolata, főleg mivel hétfő volt, mégis megtettem, mert anya már negyedszerre üvöltött, hogy toljam ki a seggem a szobámból. Hatalmasat ásítva, a szemeimet dörzsölgetve, egy száll alsógatyában léptem be a konyhába, ahol Harry reggelizett anya társaságában és egy lány alakot is felfedeztem, öcsémtől jobbra, nekem háttal. A visszataszító, vörös hajkoronából rögtön rájöttem a tulajdonos ki voltára, ez viszont nem öntött el túl nagy örömmel. 
-Jó reggelt.- léptem a konyhaszekrényhez és előszedtem egy tányért.- Minek köszönhetem társaságodat?- mosolyogtam a fiatalabb Malikra. 
-Jay mondta, hogy átjöhetnék, mivel Zayn elutazott Barcelonába, ugyanis versenye van.- vigyorgott. Sütött róla, hogy azt forgatja a fejében, hogy megkaparintja Harryt, de sajnálattal kell közölnöm vele, hogy semmi esélye. Vagy mégis?
-Kérsz még?- nyújtotta a lekvárt Haz a csajnak, aki elfogadta és végigsimított a srác arcán, aki ebbe teljesen belepirult. Esküszöm, hogy megfojtom! 
-Egyébként igazán felöltözhetnél, mert nem valami üdítő az alsógatyás sziluettedet bámulni reggeli közben.- vicsorgott Grace, mire összekulcsoltam a karjaimat a mellkasom előtt. 
-Már bocs, hercegnő, de ez, ha jól tudom, akkor az én házam. Na most már, ha ezt sikeresen megértetted, akkor még annyit fogj fel, hogy neked nincs beleszólásod abba, hogy én mit csinálok a saját házamba.- nyújtottam ki rá a nyelvem. 
-Louis.- szólt rám anya mérgesen.- Menj és öltözz fel.- ráncolta a homlokát, mire kelletlenül ugyan, de megtettem, amit mondott. Legszívesebben kivágnám, mint macskát... a dolgát végezni.

*Harry szemszöge*

Olyan rosszul éreztem magam Louis viselkedése miatt, ugyanis eddig kedves volt Graccel, de most... Ez lehet, hogy mind miattam van? Jobb, ha nem is tudok ilyenekről. Nem értem, hogy miért lett ilyen, de jelen pillanatban nem is nagyon izgatott, ugyanis az említett lány egy feszülős farmerban és egy mélyen dekoltált pólóban üldögélt mellettem, ami igazán lekötötte a figyelmemet. Láthatólag élvezte a magas fokú figyelmet, ugyanis édesen mosolygott rám, de nem voltam képes hosszú időn keresztül a szemébe nézni, de ezt sem vette rossz néven. Próbáltam a reggelimre koncentrálni, de nem nagyon jött össze. Hirtelen egy kezet éreztem meg a combomon, mire megugrottam, de anya szerencsére már éppen mosogatott, így nem vette észre. Hatalmasat nyelve néztem Gracere, aki ördögien mosolyogva simogatta a lábamat, egyre följebb húzva a tenyerét. Már nagyon közel járt a céljához, viszont Louis hatalmas léptekkel becsörtetett, így elhúzta karját, viszont éreztem, hogy a gatyám már nem volt a megfelelő méretű, így tiszta vörös lett a képem, tehát inkább lehajtottam és próbáltam enni.
-Passzold ide a virslit.- lökött oldalba Lou, mire elállt a lélegzetem. Ezt most lehet, hogy célzásnak szánta?
-Minek?- dadogtam tisztára leizzadva.
-Na vajon?- nézett érdekesen.- Ne szórakozz velem, Haz! Éhen halok.- húzta fel a szemöldökét lepetten, mire a megkönnyebbüléstől felsóhajtva nyújtottam neki a tálat. Még csak reggel van!

*Louis szemszöge*

Azt hiszed, kicsi Harrym, hogy nem vettem észre a problémádat? Rosszul hiszed! Akkora vigyor terült el az arcomon, mint még soha. Grace átment, hogy összekészülődjön, bár nem értem, hogy lehet ennyire naiv, hogy itt hagyja nekem Harryt ebben az igen kiszolgáltatott állapotban. Nekem ez csak jó.
-Indulnunk kell, Haz.- kuncogtam alig hallhatóan és elindultam az ajtó felé, de öcsi nem mozdult.- Gyere, mert elkésünk.
-Én... én... inni szerettem volna még egy kakaót.- nézelődött frusztráltan ide-oda.
-Akkor pattanj.- mosolyogtam és megfogtam a karját.
-Nem csinálnál nekem?- ijedt meg és ölébe ejtette csuklóit.
-Meg még mit nem, királylány?- szorítottam meg felkarját és felrántottam, mire egy visszafojtott nyögés hagyta el ajkait. Istenem, hogy én milyen gonosz vagyok szegény sráccal!

*Délután*

Semmi nem történt a nap folyamán. Legalábbis semmi említésre méltó. 2 órakor a kapuban várakoztam Harryre, ugyanis együtt megyünk edzésre, ahol remélhetőleg nem következik be, amitől egész nap rettegtem. Vajon mi lehet ilyen szörnyű? Liam is a csapat tagja, amivel szerintem mindent elmondtam. A sisakommal szórakoztam, míg végre megjelent a göndör hajzuhatag.
-Végre megvagy!- mosolyogtam és elindultunk a csarnok fele. Már az öltözőben voltunk, mikor rányomtam Haz fejére egy hoki sisakot, mire elkezdett nyávogni, hogy miért bántom.- Ezt muszáj, Harry.- ütögettem meg a védőfelszerelés egyik darabját, ami öcsi kobakját díszítette.- Nem szeretnék magyarázkodni anyának, hogy hova tűnt egy-két fogad, így ne merészeld levenni!- simítottam végig karján és segítettem neki felöltözni. Ez a lüke még a szuszpenzort sem tudta felvenni rendesen.
-Ez így jó, Louis?- nézett fel rám, ám mikor megláttam hatalmas röhögés tört elő belőlem. A védő cucc a fenekén volt.
-Szerinted jó?- szedtem le róla és ráadtam rendesen.- Esküszöm, rosszabb vagy, mint egy óvodás.
-Nem is!- vágta be a durcát, mikor megjelent Liam az ajtóban. Riadtan néztem a bongyori srácra, aki szemmel láthatóan nem volt olyan ideges, mint én. Lemaradtam valamiről?
-Gyerünk srácok! Edzünk!- vigyorgott Payne, mikor teljes felszerelésben állt előttünk. Eltátottam a számat és egyszerűen nem voltam képes hinni saját magamnak. Liamet nem is érdekli, hogy Harry is itt van, viszont az is feltűnt, hogy ez már Hazt is meglepte. Edzésen is jókedve volt, így én is nyugodtabban adtam át magam a jégkorong varázsának. Öcsi nagyon jól játszott, így az edző örömmel fogadta. Este fáradtan értünk haza, de boldog voltam, mert jó előre elterveztem a ma estét. Megint egy lépéssel előrébb fogok kerülni a sráchoz.
-Jelentkezem, mester.- mosolygott a laptopom képernyőjén Zayn, ugyanis megszokás volt, hogy esténként skypeolunk.
-Már vártalak.- viszonoztam gesztusát.
-Mi a mai lépcsőfok?- kérdezte sejtelmesen. Természetesen ő mindent tud rólam, így azt is, hogy milyen módszerekkel fogom megszerezni az áldozatomat.
-Együtt tévézés, majd együtt alvás.- kuncogtam, de ekkor hirtelen nyílt az ajtó és Harry jelent meg. Szemei könnyesek voltak és megtörten nézett rám.
-Nem vagyok egy trófea, hogy megszerezz.- suttogta, arca egyre dühösebbé vált.- Bíztam benned, azt hittem megérted, hogy nem szeretnék veled lenni, mint szerelmem, de te csúnyán becsaptál.- fojtatta ugyan olyan hangszínen, ami nagyon szíven ütött és éreztem, hogy az én könnyeim is elkezdenek folyni.
-Soha nem néztem rád, mint trófeára.- néztem rá riadtan.
-Nem tudtál. Mert engem nem tudsz megszerezni és birtokolni. Remélem ezt megértetted.- vágta rám az ajtót, mire némán meredtem magam elé.
-Sajnálom Lou.- hallottam meg Zayn hangját, majd letöröltem nedves arcomat.
-Amúgy is veszett ügy volt.- mondtam ki egyszerűen a szavakat, de nem voltak igazak, éreztem, hogy belülről mardosnak.- A lányokra bukik. Jó éjt.- kapcsoltam ki a gépet és csak feküdtem a sötétben. Most csesztem el az egész hátralévő életemet. 

2014. február 4., kedd

16. fejezet

*Harry szemszöge*

Hatalmas koppanásra ébredtem fel, mire ijedten ugrottam fel a kanapéról. Mikor észleltem, hogy Louis a földön fekszik hatalmasat röhögtem, ugyanis fájdalmasan dörzsölgette a fejét. 
-Viccesnek találod?- mosolygott ördögien és lerántott maga mellé. Amilyen ügyes vagyok tökéletesen seggre estem, pontosan a pizzás dobozra, ami viszont szerencsére üres volt. Nevetve figyeltük egymást, majd Lou elkapta a kezem és mellkasára húzott. Megnyugodtam szeretetteljes érintésétől és vigyorogva figyeltem arcát, majd a haját kezdtem el birizgálni.- Elmegyek a srácokkal korizni a pályára. Szeretnél jönni?- hajtotta fejét az enyémre.
-Ha nem zavarok.- sóhajtottam. Mindig úgy érzem, hogy én csak kolonc vagyok a nyakukon. 
-Ha még egyszer ilyet kérdezel, esküszöm sehova nem viszlek többet!- kezdte el csikizni az oldalamat, mire megugrottam és hatalmas kacagás tört fel belőlem. 

 *Louis szemszöge*

Kuncogva figyeltem, hogy Harry hogyan szenved ujjaim alatt. Egy ugrásánál véletlenül ágyékomra érkezett vissza, mire egy apró nyögés szaladt ki számon, de szerencsére ezt nem hallotta meg a saját nevetésétől. Szemeimet összeszorítottam és kezeimmel megtámaszkodtam magam mellett, ugyanis nem akart lejjebb csúszni, ugyanott ült, ahova ugrott tíz másodperce. Kezét végigsimította arcomon, mire mosolyt erőltetve magamra kinyitottam íriszeimet. 
-Mi a baj?- nézett félénken. 
-Semmi.- hazudtam gyönyörű, zöld szemeibe.- Csak ki kéne mennem WC-re.- toltam le magamról és gyors léptekkel mentem a mosdóba. Nem akarom, hogy lássa, mennyire szeretném őt, ugyanis Ő csak barátként tekint rám, mint testvérére. Lassan fogok közeledni hozzá, úgy, hogy neki fel sem fog tűnni, de belém szeret. Legalábbis remélem. 

*Harry szemszöge*

Feltápászkodtam mikor Lou eltűnt és felkocogtam a szobámba. Magamra kaptam egy vastagabb gatyát és egy pulcsit, ugyanis nem szerettem volna megfagyni a jégcsarnokban. 
-Kész vagy?- jelent meg Lou feje az ajtómban. Csak egyet bólintottam és követtem őt egészen a szomszéd házig. Dadogva próbáltam tudtára adni, hogy nem értem mit keresünk Grace-ék háza előtt, de ekkor már mellettünk álltak a tesók. Tátott szájjal álltam Grace előtt, ugyanis a lány kisminkelve, nagyon rövid gatyában és durván kivágott pólóban állt előttem. Hatalmas mosollyal az arcán bámulta reakciómat új külsőjére, mire csak egy hatalmas sóhajtás volt a válaszom. Szemeim mintha dekoltázsára tapadtak volna, de egy pillanaton belül Louis meglökött.
-Induljunk.- mosolygott és elhúzott a kocsi felé.
-Te is jössz velünk korizni?- néztem a vörös hajú lányra, aki csak vigyorgott rám.
-Úgy nézek ki, szépfiú?- kuncogott. Belegondolva rájöttem, hogy a kérdésem teljesen hülyeség volt, ruhájára való tekintettel. Az autóban ülve egyre csak a visszapillantót vizslattam, ugyanis abból tökéletes rálátásom nyílt Gracere. Miért változott meg ennyire? Nem volt sok időm gondolkozni, mivel már a jégcsarnoknál is voltunk.- Sziasztok srácok!- integetett a csaj és elment a másik irányba, ahol néhány másik lány várta őt és nevetgélve távoztak.
-Gyere már, Pocak.- kapta el a vállamat Louis. Összeráncolt szemöldökkel néztem arcát, minek hatására hatalmas röhögés tört elő belőle.
-Ne hívj így! Így is van elég bajom azzal, hogy milyen dagi vagyok.- kuncogtam megcsapkodva az említett szépséghibát a hasamon. A délután nagyon gyorsan eltelt a fiúkkal, ugyanis Niall is megjelent a jégen, így négyesben hülyültünk. Este már lefürödtem és egy alsógatyában feküdtem az ágyamban átnézve a megtanulandó anyagokat, mikor Louis betoppant a szobámba. Vigyorogva felhajtotta a takarómat és Ő is bemászott alá.
-Elég királyul korizol.- simította tenyerét mellkasomra állával együtt.
-Köszi.- tettem le a történelem könyvet és kezemet átdobtam Louis hátán.
-Gondolom feltűnt Grace hirtelen stílusváltása.- sóhajtott hatalmasat, így csak egy aprót bólintottam.- Kérlek, ne dőlj be annak a csajnak. Természetes, hogy miattad csinálta, hogy felkeltse az érdeklődésedet. Ne legyél teljesen vak Haz, kérlek!
-Haz?- lepődtem meg az eddig nem hallott becenevemtől.
-Most ez jött le az egész sztorimból?- akadt ki egy kicsit.- Egyébként meg úgy hívlak, ahogy akarlak.- pattant fel mérgesen.- Nem lehetsz ennyire beszűkült látókörű!- csapta be maga után az ajtómat. Én nem szerettem volna megbántani.

*Louis szemszöge*

Ahogy beértem a szobámba mosolyogva huppantam le az ágyamra. Miután kiakadtam ez fura megnyilvánulás? Ki beszélt itt sértődésről? Ez is a gondosan kitervelt tervem része. Harrynek bűntudata lesz, mert azt hiszi, hogy kibuktam miatta és majd próbál megvigasztalni, ezzel is közelebb kerülve hozzám. 

2014. február 1., szombat

15. fejezet

*Reggel*

Nem akartam felkelni, ugyanis féltem. Nem is, inkább rettegtem. Szemeimet szorosan tartottam összecsukva, hátha sikerül átkerülnöm egy másik dimenzióba. Tudom, nincs sok értelme, de az én helyzetemben érthető. Kómásan sétáltam le a nappaliba, miután összekészülődtem, ahol Louist és Markot találtam. Lou némán sírt, miközben apukája csak a hátát simogatta. 
-Minden rendben lesz.- suttogta fiának, majd felkelt és egy bőrönddel sétált ki az ajtón. 
-Louis.- léptem egy apró lépést előre, mire riadtan kapta tekintetét rám.- Én nem szeretném, hogy rosszul érezd magad miattam. Nem lehetnénk csak barátok?
-Oké, persze.- sóhajtott és elindult a konyhába. Letörten követtem és néma csendben megreggeliztünk. 
-Minden rendben van?- kérdeztem egész halkan. 
-Rohadtul nincsen rendben semmi! Vagy neked úgy tűnik?- árasztották el könnyek a szemeit. A szívem a torkomban dobogott és nem tudtam, hogy mit is kéne tennem, de segíteni szerettem volna Louison. Óvatosan átöleltem, mire arcát karomba fúrta, így zokogott halkan.- Liam is elhagyott, neked se kellek. Mi a baj velem, Harry? Ennyire csúnya vagyok? 
-Ne mondj ilyet Lou! Nálad jobb képű pasit még nem láttam. Az Liam hibája volt és nem a tiéd. Én pedig egyszerűen nem vagyok képes szerelemből szeretni egy fiút. Ezt meg kell értened.- tűrtem el haját, csodálatosan csillogó, mélykék szemei elől. 
-Értem. Menni kéne.- kapta vállára a táskáját, így én is követtem, ugyanis megbeszéltük, hogy ma elmegyünk úszni. A kocsiban egész úton arcát figyeltem, minek hatására mindig ott bujkált egy apró mosoly ajkain.
-Hm...- döntöttem kicsit oldalra a fejemet, mikor megálltunk egy piros lámpánál. 
-Nyögd ki mit szeretnél, mert kezd irritálni, hogy bámulsz.- nevette el magát édesen, mire morcos arccal oldalba böktem. 
-Azon gondolkoztam, hogy nem vennél-e nekem egy fagyit.- avattam be tervembe huncut mosollyal az orcáimon. 
-Eltaláltad bébi.- lépett újra a gázra és vigyorogva vezetett tovább. 
-Miért nem? Lulu!- vetettem be az aduászt. 
-Ha még egyszer ki mered ejteni azt a szót, esküszöm addig csikizlek, amíg nem könyörögsz az életedért!- fenyegetett, de közben elröhögte magát, majd már le is parkolt az uszodánál, ahol elég sokan voltak. Egy szimpatikus szekrényt kerestünk, majd az öltözők felé vettük az irányt, ahol bevágódtunk két külön kis helyiségbe. Mikor sikerült átvennem a fürdőnadrágom szomorúan bámultam a tükörképem. Istenem, hogy Louisnak mennyivel jobb teste van! Bánatosan hasamba nyomtam a mutató ujjam, mire Lou is megjelent.
-Te meg mit csinálsz?- röhögte el magát. Reményvesztetten emeltem rá tekintetemet.
-Nézd, milyen dagi vagyok.- sóhajtottam egyre csak pocakomat bámulva. Louis egyre csak röhögött, majd átkarolta a vállam és elindultunk kifele.
-Nem Harold, Te beteg vagy. El sem tudod képzelni, hogy mennyien örülnének, ha ilyen testük lehetne.- mosolygott, majd leraktuk a törülközőinket és a medencébe ugrottunk. Az egész délelőttöt azzal töltöttük, hogy a másikat próbáltuk belefojtani a vízbe, de persze csak viccből.
-Kicsit kimegyek, mert fázok.- úsztam a létrához, majd visszanéztem Loura, aki engem bámult, mire az egész arcom vörös lett.
-Nyugi, csak azt néztem, hogy innen nem is látszik a sörhasad.- vigyorgott. Kinyújtottam rá a nyelvem, mire lefröcskölt. Nevetve mentem a törülközőmhöz, majd azzal együtt leültem egy napozó ágyra, ahonnan pont láttam Louist, aki mosolyogva úszkált.- Szerintem nem is vagy dagi.- támasztotta meg az állát a medence szélén.
-Köszi.- jelent meg egy apró mosoly ajkaimon.
-Álmos vagyok.- csukta le szemeit, majd inkább segítettem neki kijönni a vízből, mielőtt elaludt volna és visszaindultunk az öltözőbe. Elég gyorsan összekészülődtünk és már mentünk is hazafele.- Mi van Graccel?- állt be a házunk elé, majd rám nézett.
-Nem tudom. Nem hajlandó beszélni velem.- legyintettem, ugyan ennek a fele nem volt igaz, mivel nem is próbáltam beszélni vele, de szerintem úgysem érdekelném.
-Ne is foglalkozz vele. Majd megbékél!- mosolygott hamisan. Éreztem, hogy örül annak, hogy nem beszélek a lánnyal és reméli, hogy nem is fogok. Bementünk az épületbe, ami kongott az ürességtől. Lou már fel is kapta a telefont és rendelt pizzát.

*Louis szemszöge*

Hogy lehetek ilyen marha? Elhívom Harryt uszodába, mikor felöltözve is elég nehéz ellenállnom neki? Biztos, hogy elment a józan eszem. Még hogy dagi! Akkor én mit mondjak? A pizza elég gyorsan megjött, így a TV előtt ülve ettünk kettesben.
-Gól!- ugrottam fel üvöltve, minek hatására Harry eldobta a kezében lévő szeletet.- Bocsi.- röhögtem el magam. Igen, jégkorong meccset néztünk. Élek-halok a hokiért, ezért is vagyok benne a suli csapatában.
-Mikor lesz edzésetek?- szerezte vissza a kajáját öcsi.
-Holnap. Miért?- méregettem gyanúsan.
-Semmi. Elmehetek veled?- nézett bociszemekkel, mire elnevettem magam.
-Természetesen. Kipróbálod?- öleltem át a derekát.
-Ha nem baj.- pillantott rám félénken. Istenem, hogy mennyire édes egy srác! Mikor végeztünk mindketten bealudtunk a készülék előtt. Éreztem még, hogy Harry átdobja a kezét a hasamon, mire akaratlanul is hatalmas vigyor kúszott a képemre. Ha addig élek is, de enyém lesz ez a srác!