22. fejezet

*Louis szemszöge*

Szokásom szerint énekelgettem a zuhany alatt, de hirtelen abbahagytam, mert kivágódott a fürdő ajtó, majd aki ezt a tettet véghez vitte, a zuhany nyílászáróját is kitárta. 

-Te énekeltél?- nézett rám kikerekedett szemekkel Zayn. 

-Igen, de eléggé unom, hogy csak úgy betörsz hozzánk.- nevettem és derekamra csavartam egy törülközőt.- A szívbajt hozod rám, Malik! 

-Állat hangod van, ember. Miért nem mondtad még?- veregetett vállba. Ketten sétáltunk a szobám felé.

-Szerintem kifejezetten átlagos.- legyintettem és elkezdtem összeszedni a ruháimat.
-Figyelj már, Louis!- ugrott be elém a szomszédunk.- Gondolj már bele milyen karriert csinálhatnánk! Nem arról áradoztál, hogy a Göndörke milyen királyul gitározik? Mi kell még? Ha kell megtanulok szájharmonikázni, csak indítsuk be ezt a bizniszt!
-Zayn!- fordultam szembe vele.- Kicsit elragadott a hév. Nem fogok sehol énekelni, maximum a fürdőszobánkban.- mosolyogtam és elkezdtem öltözködni.
-Nekem mindegy, berendezem ott is a stúdiót.- kuncogott.
-Szállj le rólam!- toltam ki a szobámból így nyugodtan összekészülődhettem. Már a TV-t bámultam, mikor kopogtak az ajtón.- Nem vagyok rád kíváncsi!- vigyorogtam.
-Ó, bocsi.- hallottam meg Harry hangját, mire ijedten ugrottam fel és kirohantam hozzá.
-Várj! Azt hittem Zayn vagy!- kaptam el a karját és behúztam a saját kis kuckómba.- Mit szeretnél?- ültettem le magammal szemben. Ideges volt, ez tisztán látszott rajta, de gőzöm sem volt róla, hogy miért.
-Mikor hazajöttem Grace behúzott a házukba... és... hát.... majdnem megtörtént.- nyökögött, mire akkora méreg járta át testem, hogy majdnem felképeltem, de türtőztettem magam.
-És?- sziszegtem fogaimat összeszorítva.
-Nem nagyon értek ehhez a témához, segítenél?- nézett rám, gyönyörű, zöld szemeivel, mire teljesen elborult az agyam.
-Persze.- mondtam teljesen nyugodt hangon és teljes erőmből, ököllel arcon vágtam, amitől lepetten ugrott el tőlem és ijedten figyelt, a fájó területet fogva.- Húzz el a fenébe és hemperegj inkább Graccel!- keltem fel mellé és mellkasánál taszítottam rajta egy nagyot, amitől kitántorodott az ajtón, amit azonnal rácsaptam.- Remélem AIDS-es leszel!- ordítottam még után, majd reményvesztetten feküdtem el az ágyamon és kinyomtam a televíziót.- Rohadjon meg mindenki!- vágtam a párnámat az ablaknak, de semmi nem történt, így felálltam és hatalmasat rúgtam a székembe, ami hangos reccsenéssel megadta magát, majd összedőlt. Remegő kezekkel kaptam fel korcsolyámat és ütőmet, majd a kocsimhoz rohantam és meg sem álltam a jégcsarnokig, ahol ilyenkor a kicsik edzése van, talán első osztályosok a helyi általános iskolában, de ismerem az edzőjüket, így elfoglalhattam egy kis szegletet a nagy jégfelületből, ahol kedvemre üthettem bele újra és újra a korongba, ami nem egyszer talált el fájdalmasan vagy a mellkasomon, vagy a lábamon védőim hiánya miatt, amikor visszapattant a falról, de nem zavart, egyre csak erősebben csináltam, amíg David, az edző rám nem szólt.
-Tomlinson, a végén kiütöd a lelátót.- csúszott mellém, a gyerekek már elmentek.
-Leszarom!- hajítottam el az ütőt idegesen, a dühtől hangosan szuszogva, majd még csúszott egy csomót a jégen és egy korcsolya állította meg, ami egy lányhoz tartozott, aki teljesen be volt öltözve hoki felszerelésbe. Mosolyogva figyelt, felemelte a fadarabot és mellém csúszott.
-Ez a tiéd?- emelte fel a kezében tartott tárgyat.
-Igen. Kösz.- téptem ki ujjai közül, de nem zavarta, hogy ilyen vagyok vele. Érdekes volt, hogy mezén az USA felirat díszelgett és észre is vette, hogy furán méregetem.
-Kedvenc csapatom.- magyarázta meg gyorsan, majd levette sisakját és teljesen ledöbbentem. Hogy lehet, hogy még soha nem találkoztam vele, amikor 3 éves korom óta ide járok jégkorongozni? Jó, lehet, hogy nem nagyon bámultam meg a női csapatot, de egy ilyen gyönyörű lány csak feltűnt volna. Hosszú, barna haja még nem volt összefogva, de éppen azt tervezte.- Hilary.- nyújtotta a kezét, miután levette kesztyűjét.
-Louis.- fogadtam el kedves közeledését.
-Tommo, nincs kedved beállni a csajokhoz? Pont páratlanul vannak.- lökött meg feléjük David, de gyorsan szembe fordultam vele.
-Nincs rajtam semmilyen védő.- mutattam rá a problémára, pedig szívesen csatlakoztam volna.
-Majd a hölgyek vigyáznak rád, jól mondom?- nézett végig a társaságon. Mindenki lelkesen bólogatott, majd elkezdtünk bemelegíteni.

*Harry szemszöge*

Már hússzor megbántam, hogy ilyen témával mentem Louishoz, de Ő volt az, akiben teljes mértékben megbíztam és fel mertem neki tenni ezt a kérdést, de csúnya elutasítást kaptam válaszul. Hülye voltam, tudom. Ha újra kezdhetném, biztos, hogy nem kérdezek ekkora baromságot tőle. Magamat szidva lépdeltem a szobámba, ott dühöngve levetettem magam az ágyra és csak bámultam a plafont. Ennyit a jó kapcsolatomról Louisval.

*Louis szemszöge*

Kicsit jobb lett a kedvem kedvenc sportom űzése közben és el is felejtettem Harryt, de eléggé paráztam a csajoktól, ugyanis keményen, durván nyomták. Olyan cseleket nyomtak, hogy csak néztem és elég rendesen megizzadtam. Hilary úgy a falnak lökött, hogy hallottam ahogy bordáim fájdalmasan reccsennek egyet.
-Asszem nekem most lesz elég.- csúsztam a kijárathoz.- Köszi a játékot.- mosolyogtam a csapatra és elindultam az öltözőbe. Gyorsan zuhanyoztam és hazavezettem. Harry idegesen sétálgatott a nappaliban, amitől hatalmas mosoly kúszott az arcomra. Istenem, hogy nem lehet haragudni erre a srácra! Annyira aranyos az apró kis hülyeségeivel.
-Louis!- látott meg és teljesen magába zuhant. Nem szerettem volna szomorúnak látni, de semmitmondó tekintettel mértem végig.
-Igen?- dobtam le a táskám és közel sétáltam hozzá.
-Kérlek bocsáss meg. Tudom, paraszt voltam, de ne haragudj!- jelent meg egy könnycsepp arcán. Olyan erősen szorítottam magamhoz, hogy éreztem a levegőt kiszökni belőle és nem is tért vissza túl nagy mennyiségben.
-Nem lehet, hogy nem tudok rád fél napnál tovább haragudni!- motyogtam a nyakába és óvatos puszit nyomtam arcára, majd elengedtem. Kikerekedett szemekkel figyelt és hatalmasat nyelt.
-Megint barátok vagyunk?- jelent meg egy bátortalan mosoly arcán.
-A legjobbak.- kuncogtam.- Szerintem szállj le Graceről! Hidd el, beszélgettem vele elég sokat és Te nála jobbat érdemelsz! Nem azért mondom, mert magamnak szeretnélek, ez csak egy testvéri jó tanács.- veregettem meg a vállát és a szobámba lépdeltem, de még láttam Harry újra boldog arcát. Egy halvány jel ami az esélyemre utal? Nyerő úton vagyok! 

21. fejezet

*Reggel*

*Harry szemszöge*

Szombat révén Louis megígérte, hogy elvisz a hokipályára, hogy gyakoroljunk egy kicsit, igaz, Ő nem szorul túl sok felkészülésre, mivel valami álom, ahogy korcsolyázik és jégkorongozik. 

-Kész vagy, Harold?- lépett a szobámba a korcsolyájával a kezében, mire csak bólintottam és felkaptam a hokicuccom, majd lecaplattunk, ahol már ott várakozott az Ő táskája. 

-Más is jön?- kérdeztem mikor már a kocsiba pakoltunk be. 

-Nem. Miért, szeretnéd?- fordult felém vigyorogva, majd a vezető ülésre vágódott be én pedig mellé. 

-Nem.- vágtam rá egy kicsit túl gyorsan, mire hatalmas mosoly terült el arcán. Belepirultam szemei fürkésző pillantásába, mivel egyre csak engem tartott figyelemmel. Hála az égnek 5 percen belül már a parkolóban álltunk, majd méretes táskáinkat felkapva mentünk az öltözőbe. 

-Mindjárt jövök.- suttogta a fülembe halkan Lou, majd eltűnt a mosdóban. Még 10 másodperc után is éreztem meleg leheletét és hallottam mély, rekedt hangját, amibe egész testem belebizsergett. Kellett egy kis idő, amíg újra az öltözésre tudtam koncentrálni. 

-Bassza meg!- hallottam meg bátyám hangját, mikor éppen az alá öltözékemet vettem fel, ugyanis pont a szuszpenzort igazítottam a helyére. Gyorsan elengedtem a kis műanyagot, de Lou nem mozdult, ugyanúgy bámulta tovább ágyékomat, ami hihetetlenül kellemetlen volt.

-Öhm... Louis!- integettem arca előtt, mire feleszmélt és rám pillantott.- Mi a baj?- nevettem erőltetetten. 

-Semmi.- akarta meg a tarkóját, majd a saját felszerelése felé fordult. Min akadt fenn ennyire? Már Ő is felvette az ágyékvédőt! Ekkor olyat csinált amitől teljesen vörös lett a fejem, ugyanis gatyája mellől előszedte a szuszpenzorát! Akkor mégsem az dudorodik a gatyájában... Annyira kínosan éreztem magam, mint még soha. Már kész voltam így csöndben üldögéltem az ütőmet vizsgálgatva, de szörnyen kínosnak tűnt az egész helyzet.
-Mehetünk?- figyelte az ajtót arcom helyett, ami hirtelen kivágódott, majd egy igen rövid szoknyás csaj lépett be rajta.
-Szépfiú!- nevetett elég érdekesen Grace, mire kikerekedett szemekkel bámultam rá.
-Már bocs, de asszem ez a fiú öltöző és mi már amúgy is indultunk a jégre.- lökte arrébb bátyám, de én nem mozdultam. Vékony, hosszú lábai úgy vonzották tekintetemet akár a mágnes.
-Éppen a szobámban üldögéltem mikor valahogy egy képet találtam a telefonomban rólunk és rájöttem, hogy nagyon ki vagyok éhezve és Téged akarlak.- kapaszkodott belém, ugyanis majdnem elesett.
-Te részeg vagy.- ragadta meg Lou a kezét és elhúzta tőlem, majd a padra ültette.- Zayn tud róla, hogy a húga a sárga földig itta magát?- tekerte le kulacsa tetejét a srác és egy egyszerű mozdulattal leborította vízzel a lányt, aki sikítva adta tudtára, hogy ez nem igazán tetszik neki.
-Hazzi!- nyávogott és a nyakamba kapaszkodva a hozzám bújt.- Szólj rá a bátyádra, hogy menjen ki, mert most megrontalak.- kezdte el levenni a nyakvédőmet, mire csak lepetten figyeltem mozdulatait.
-Szerintem inkább állítsd le magad és menj haza!- kapta fel a vállára őt Louis és próbálta kivinni a helységből, de nem járt sikerrel.
-Tudod mit? Hazaviszem. Sajnálom, hogy nem tudtunk gyakorolni.- sóhajtottam és inkább elkezdtem vetkőzni. Lou bánatosan figyelt, majd felment a jégre, így ketten maradtunk.- Miért kell ilyennek lenned? Már így is elég szomorú.- dobáltam a cuccaimat a táskába, majd felöltöztem és kiráncigáltam Gracet az utcára.
-Ugyan már Harry!- kuncogott, majd keze egyre közelebb került sliccemhez, mire hatalmasat nyeltem.
-Nem akarok tőled semmit.- ültettem be a kocsiba, majd hazáig néma csöndben ültünk.
-Sajnálom.- szállt ki Grace a házuk előtt, majd elindult befele, de még sikerült elkapnom.
-Nem vagy részeg.- néztem a szemébe mélyen, mire teljesen elvörösödött.
-Nem.- suttogta.
-Miért csináltad?- figyeltem értetlenül.
-Mert tényleg akarlak, azt hittem így beadod a derekad.- rántotta meg a vállát és elindult befele én pedig követtem.
-Miért pont engem? Ezen a téren eléggé alul képzett vagyok.- vakartam a tarkómat, így biztos elég érdekes látványt nyújtottam.
-Pont ezért.- legyintett és bement a házukba, ahova ugyancsak utána mentem.- Mit szeretnél Szépfiú?- fordult felém mosolyogva. Szemeimet erősen összeszorítottam és mélyeket lélegeztem. Férfi vagyok és már elég idős. Vannak szükségleteim, amiket már nem tudok magam kielégíteni, ez normális.
-Én is akarlak.- néztem a szemébe, viszont éreztem, hogy arcom a vörös árnyalataiban pompázik. Akartam őt? Tényleg? Nem hiszem, de mégis elhitettem vele és még magammal is.
-Biztos vagy benne?- kuncogott és már sliccemnél is matatott, amitől hatalmas félelem járta át egész testem. Nem szeretném ezt csinálni!
-Igen.- remegett a hangom, de fejben már rég felpofoztam magam legalább ötször. Nem tudom, hogy hogyan csinált mindent ilyen elképesztően gyorsan, de vékony ujjai már pólóm alatt simogatták hasamat. Életemben nem voltam még ilyen libabőrös, de ekkor valami elképesztő dolog történt, ugyanis Zayn lépett be a szobába, mire Grace arrébb ugrott legalább 3 métert. Soha nem örültem még így a srácnak.
-Mi jót csináltok?- vigyorgott és a hűtőhöz lépett, majd egy dobozos üdítővel leült elénk és csak figyelt minket. Szerintem ennél vörösebb már nem is lehettem volna, az arcom egyre csak égett.
-Semmi különöset. Harry csak most jött át és TV-t szerettünk volna nézni, de rájött, hogy Louis megkérte rá, hogy mossa le a kocsiját, ezért haza kell mennie.- nézett rám a vörös hajú lány, mire csak bólogattam, bár elég hülyeség volt.
-Értem.- kelt fel a fekete hajú és a szobájába ment.
-Bocsi.- ölelt át a lány és bűnbánóan adott egy apró puszit az ajkaimra.- Zayn pont Louis kocsijára lát az ablakából.- kuncogott, majd az ajtó felé terelgetett.- Jó kocsimosást.- nyitotta ki nekem a nyílászárót.- Azt meg majd máskor bepótoljuk.- harapott alsó ajkába és lágyan végigsimított nadrágomon, mire kirázott a hideg.
-Jézusom.- dőltem neki az ajtónak kívülről, mikor Grace már nem látott. Boldogan mentem a szomszédba és előkaptam egy vödröt meg egy szivacsot és hatalmas örömmel estem neki a kocsinak. Az első 10 percben rájöttem, hogy ez így rémálom lesz, mivel szeptember közepe ellenére körülbelül 30 fok volt. Nagy nehezen levedlettem a pólómat, így már képes voltam folytatni a munkát. Fél órán keresztül szórakoztam és már ott tartottam, hogy letolom a nadrágomat, de ekkor megjelent Jay és mosolyogva figyelt.
-Milyen kedves vagy, hogy lemosod annak a lusta disznónak a kocsiját.- sóhajtott, de látszott rajta, hogy nagyon szereti a fiát.- Egyáltalán hol van?
-Hokizik.- tettem le a sárga kis takarítóeszközt.
-Látom jól megizzadtál.- kapott elő egy törülközőt és vállamra terítette, mire csak hálásan figyeltem ahogy bemegy a házba. Lassan jöhetne már Louis.

*Louis szemszöge*

Most mi a francot csináljak? Apa kocsiját az utcán hagytam és ahogy beértem az udvarra Harry félmeztelen sziluettjével találtam szemben magam. Álompasi? Nem kifejezés! Igen, tudom, egy 17 éves kamasz, de nekem Ő tökéletes. Igen, kicsit vézna és még az izmai is elég fejletlenek, de nekem jobbat nem tudsz mutatni. A kerítés takarásából figyeltem mozdulatait és felsőtestét, amitől ugyanaz történt, mint az első nap, teljesen bezsongtam. Úgy éreztem magam, mint egy vén szatír, de kit érdekel, mikor a világ legjobb paliját figyeltem?
-Louis?- jelent meg előttem egy göndör fej, ugyanis észre sem vettem a gondolkozás közben, hogy Harry elém lépdelt.
-Úristen!- ugrottam meg és magam elé kaptam a kezeimet.
-Mióta állsz itt? Miért nem jössz be?- mosolygott és kezemnél fogva berángatott. Közelről még elbűvölőbb volt, így még jobban felizgultam.- Nem izzadtál meg? Le szeretnél előbb zuhanyozni?
-Igen, az jól esne, de menj csak te.- próbáltam nem mellkasát szuggerálni, de nem nagyon jött össze.
-Menj csak. Még behordom a cuccokat.- indult vissza, mikor anya jelent meg.
-Látod milyen szorgalmas gyerek? Példát vehetnél róla.- rázta meg a fejét, de láttam szája sarkában az apró vigyort.- Na sipirc a fürdőbe!- csapott meg játékosan a konyharuhával én pedig nem tétlenkedtem tovább, egyenesen odarohantam és hatalmas mennyiségű levegőt kieresztve tüdőmből csuktam be magam után az ajtót. Nekem kell ez a fiú és ha kell még Jack Sparrowal is megküzdök érte! 

20. fejezet

Éreztem, hogy nehezebben veszem a levegőt, majd a könnyek elkezdtek hullani szemeimből és nem voltam képes megállítani őket. Óvatosan markomba szorítottam a csillogó kis tárgyat és zokogva lecsúsztam a fal mentén. 

-Annyira sajnálom.- takartam el arcomat a világ elől, mivel ez az én fájdalmam. Csak rám tartozik.- Semmit nem gondoltam komolyan.

-Louis?- jelent meg Harry elaludt feje az ajtóban.- Minden rendben van?- jött be ijedten, mikor meglátta, hogy sírok és óvatosan letelepedett mellém, majd átkarolta a vállam. 

-Úgy nézek ki, mint akivel minden rendben van?- ordítottam magamból kikelve. A picurka tárgy egy halk koppanással ért földet, mivel kicsúszott kezemből. 

-Ez az a nyaklánc, amit egyik nap találtam az ágyam alá becsúszva. A tiéd?- mosolygott rám, mire újra elárasztottak a könnyek. Harry gyengéden megfogta a kis láncot, amin ott fityegett egy aranyos, pici kulcs, majd a nyakamba akasztotta.

-Ez nem az enyém!- bújtam a mellkasához szipogva.- Ez a világ legjobb lányáé, de Ő már soha nem fogja hordani. Ő nekem adta, de én mocskosul becsaptam. 

-Lou! Nem kell elmondanod, ha nem szeretnéd.- simogatta a hátamat nyugtatólag, de én makacsul folytattam. 

-4 éves koromban nem találtál volna nálam boldogabb kis srácot a Földön, ugyanis megkaptam életem legszebb ajándékát, született egy kishúgom.- mosolyogtam, ugyanis az emlék képek melegséggel töltötték el szívem.- Biztos voltam benne, hogy Liliannél nincsen szebb lány a világon. Büszkén mutogattam mindenkinek és megtanítottam mindenre, amire kell, szóval úgy éreztem, hogy jó bátyja vagyok. Repestem az örömtől, hogy nem öcsém született, mivel imádtam Barbiezni és hercegnőset játszani, amit a fiúkkal nem lehet. Emlékszem gyönyörű, hosszú, szőke hajára és csodálatos, mélykék szemeire. Úgy láttam, hogy nála szebb lány nem létezik és hozzá fogható is csak egy van, anya. Azonban amikor Lilian 10 éves lett kiderült, hogy...- elcsuklott a hangom és csak figyeltem öcsém arcát.- Beteg. Leukémiás volt és már nagyon későn vették észre. Az esélye egyenlő volt a nullával.- sírtam egyre csak erősebben.- Az az időszak volt életem mélypontja. 4 éven keresztül szinte csak sírtam, pedig akkor már gimis voltam. Lilian 14.-dik szülinapja volt, mikor nekem adta ezt a láncot, amit Ő kapott még valamikor. Azt mondta, hogy ez a kulcs az Ő szívéhez van és megkért, hogy nagyon vigyázzak rá. Persze, hogy megígértem neki, nála fontosabb senki nem volt számomra abban az időben! Nem sokkal később már mindenki tudta, hogy kevés ideje van már csak, de én ezt akkor nem érzékeltem és elkövettem életem legnagyobb hibáját. Összevesztem vele.- ekkor már nem voltam képes uralkodni magamon. Harry pólóját markoltam és egyre csak bömböltem, képtelen voltam abbahagyni.
-Sajnálom.- adott egy leheletnyi puszit a fejemre.
-Nem kell!- ugrottam fel és pólóm alá rejtettem a kulcsot, majd kirohantam és levetettem magam Harry ágyára.- Neked tudnod sem kéne róla! Semmi közöd hozzá.- üvöltöttem vele, miközben szemébe néztem, amiben megláttam megcsillanni egy könnycseppet. Fájt őt szenvedni látni, de egyben meg is nyugtatott egy mértékig, hogy egy picit Ő is átérez abból, ami nekem jutott.- Régen volt. Már túlléptem rajta.- fordultam az oldalamra és egyre csak a párnáját szorongattam.
-Ha szeretnél valakivel beszélni akkor itt vagyok. Bennem megbízhatsz.- telepedett mellém és derekamat ölelve szuszogott édesen.
-Megbízhatok?- fordultam szembe vele és olyan adrenalin löketet éreztem, amilyet még soha. Tudtam, eljött a megfelelő pillanat, erre vártam és most már nem tudok parancsolni a testemnek.
-Természetesen.- jelent meg egy bizonytalan mosoly gyönyörűen ívelt arcán, ami nekem megadta a végső löketet. Szemeim szinte maguktól lecsukódtak, az összes levegő kiáramlott tüdőmből, a kezeim eszeveszettül remegtek, de megtettem. Lágyan ajkaira tapadtam, de nem mertem megmozdulni. Mintha áramot vezettek volna testembe, kellemes bizsergés járt át mindenhol. Ekkor viszont olyan történt, amitől megállt bennem az ütő, ugyanis becsapódott az ajtó, mire Harry erőteljesen lökött el magától és elkerekedett szemekkel bámult rám.
-Ezt most miért kellett?- ordított, majd villámgyorsan kirohant a szobából, mire újra elkapott a sírógörcs. Nem próbáltam magamba fojtani, arcomba nyomtam Hazz párnáját és bömböltem, mint egy óvodás. Fél órán belül lenyugodtam annyira, hogy sikerült lemennem a földszintre, ahol anya az ebédlő asztalnál ült és Harryvel beszélgetett.
-Szia Lou.- mosolygott anyu kedvesen, ő nem most szerzett tudomást az identitásomról, már elég régóta tudja, hogy a fia félresikerült.- Kettesben hagyjalak titeket?
-Ne.- vágtam rá, talán egy kicsit túl gyorsan, mire Harry fájdalmasan rám pillantott.- Tudod mit?- néztem öcsémre és egy egyszerű mozdulattal bemutattam neki, bár még most sem értem miért tettem. Könnyeimet visszafojtva rohantam a szobámba és gyorsan lekaptam a pólómat, majd egy borotvapengét illesztettem oldalamhoz és csak figyeltem a pontot, ahol a fém belenyomódik a bőrömbe. Egy apró vigyor tűnt fel ajkaimon ahogy a vérem kiserkent, majd a seb egyre mélyebb lett. "Ez az Louis Tomlinson! Ez az amihez értesz!"- röhögtem ki magamat fejben, mivel a vagdosás nem volt idegen számomra.
-Ne tedd.- bukkant fel Harry alakja az ajtóban, mire kiejtettem kezemből az éles tárgyat.
-Miért? Csak nem zavarja kegyed?- kuncogtam, de testem remegett. Tudtam, hogy túl gyenge vagyok ehhez és ez be is bizonyosodott mikor kitört belőlem a zokogás.- Akkora egy elcseszett ember vagyok, hogy ehhez már tehetség kell!- dőltem a hideg falnak és egyre csak a vörös csíkot figyeltem oldalamon, ami egyre csak nagyobb lett.
-Szerintem ezt be kéne kötni. Elég csúnya.- fordult a csap fölött lévő kicsike szekrényhez, amiből előszedte az elsősegély csomagot, de mikor fordult volna felém, megtámaszkodott és úgy maradt. Sírt. Láttam vállai mozgásán.- Én el tudom képzelni, hogy neked milyen szar lehetett, mivel képzeld, az én életem sem volt valami túl fényes.- kapta fel a kis táskát és leültetett a földre, majd szorosan mellém fészkelte magát. Egy gyors mozdulattal eltüntette a nedves cseppeket arcáról és már csak derekam vonalával volt elfoglalva.
-Mikor kerültél az árvaházba?- néztem tökéletesen ívelt arcát, amíg gondosan letörölgette a vért rólam.
-Nem tudom. Amióta az eszemet tudom ott voltam. Néha azt hittem, hogy én már ott születtem.- nevetett fel, de éreztem hangján, hogy ezt gúnyból tette. Kinevette magát.
-Úgy sajnálom.- fújtam ki az összes levegőmet, majd hatalmasat lélegeztem, mire Harry mosolyogva lenyomta a hasamat.
-Ne mozogj.- kuncogott.- Ez most fájni fog. Kérlek, ne haragudj, nem direkt teszem.- nézett bánatosan, majd egy alkohollal átáztatott vattát nyomott a bőrömhöz. Nem mondtam, de már hozzászoktam az érzéshez, így nem mutattam semmilyen érzelmet, ami a szívemben volt az sokkal jobban fájt.
-Emlékszel a napra, mikor anyával elmentünk az árvaházba?- jutott eszembe hirtelen.
-Persze. Aznap, miután elmentetek sírtam. Rám néztél és már el is rohantál. Első másodpercben megutáltál. Legalábbis azt hittem.- tapasztotta le a vágást ügyes mozdulatokkal.
-Nem azért rohantam el.- röhögtem el magam, de azért rosszul esett, hogy miattam sírt. Én ezt nem akartam.- Mikor megláttalak azt hittem álmodok és eldöntöttem, hogy életem végéig tudnálak nézni, de Te ezt elrontottad, mivel beharaptad az alsó ajkad idegességedben, amitől teljesen kikészültem és nem akartam, hogy észrevedd, mert akkor egy életre elástam volna magam a szemedben. Na nem mintha így nem jött volna össze.- legyintettem, majd pólómat fölkapva lépkedtem a szobámba. Elfeküdtem a puha szőnyegen, mire Hazza becsattogott és nem zavartatva magát elhelyezkedett a hasamon. Figyelve az oldalamra kényelmesen összegömbölyödött, majd felnézett rám. A melegség és a kedvesség sugárzott belőle.
-Sajnálom, hogy így otthagytalak, de megijedtem anyukádtól.- vallotta be zavartan.
-Nem anyukámtól ijedtél meg. Az anyukánktól paráztál be.- vigyorogtam, majd hátát simogatva csöndben figyeltem őt. Csodálatos pillanat volt, amit mindketten élveztünk, de ezt öcsi megszakította, ugyanis feljebb mászott, így fejünk egy magasságban volt, majd olyat tett, amitől megállt bennem az ütő. Szája ugyan félénken, de az enyémre tapadt, mire olyan bizsergés jelent meg ágyékomban, hogy nem is tudtam volna tagadni még magam előtt sem, hogy az én szívem csak érte dobog, de miért is tagadnám? Mindenem remegett még azután is, hogy elvált tőlem.
-Csak mert az előbb én rontottam el.- vörösödött el teljesen. Hatalmas boldogsággal szívemben öleltem magamhoz, de óvatosan eltolt.
-Lányok?- ráztam meg a fejem kissé elszontyolodva, amire csak egy apró bólintással felelt, majd felkelt.
-Lányok.- értette, nem kellett magyaráznom. Harold még mindig a lányoké, de én ezt megváltoztatom valahogy!

*Másnap délután*

7. órám volt, ami tesi. Már az öltözőben készülődtünk, mikor megjelentek a gólyák, természetesen öcsémmel együtt.
-Mit akartok?- mosolygott rájuk Zayn.- Fürtöske!- pacsizott le Harryvel.- Rég láttalak.- ölelte át, majd végignézett a kissé esetlenül álldogáló elsős fiúcsapaton.
-A tesitanárnak el kell mennie következő óráról, így most tartjuk meg a tesit, de veletek kell öltöznünk, mert csak ez az egy öltöző van.- válaszolt a fekete kérdésére az egyik srác.
-Oké.- intettem és adtunk nekik helyet. Nem tudom, hogy hogyan sikerült, de Harry az én cuccommal szembeni helyet harcolta ki, ami azt jelentette, hogy végig kell néznem ahogy öltözik. Próbáltam a falat figyelni, a földet, a ruháimat, de nem ment. Egyre csak Haz lehengerlő alakját szuggeráltam, aminek meg is lett az eredménye. Idegesen igazgattam a pulcsit az ölemben, mikor bejött a tanár.
-Kifele, lányok!- ordított, de én nem mozdultam.- Mi a baj Tomlinson?- ült le mellém kedvesen vizslatva arcomat. Nagyon imádom és érzem, hogy ő is engem, de ezt csak annak köszönhetem, hogy jó sportoló vagyok. A legtöbb diák életét viszont megkeseríti.
-Semmi, csak fáj a hasam.- legyintettem.
-Á... Van nálad betét vagy adjak?- kuncogott, mire csak mosolyogtam.
-Mindig van nálam, de azért köszönöm.- folytattam, majd már éreztem, hogy minden rendben, így ketten mentünk ki a terembe, ahol a többiek már futottak ezért én is csatlakoztam.

*Este*

Boldogan énekelgettem a zuhany alatt, mikor megéreztem, hogy valaki figyel. Gyanakodva fordultam meg és egy hatalmas, nem túl férfias sikoly hagyta el ajkaim, ugyanis Harryvel néztem farkasszemet. Hatalmasat röhögött, majd magához húzott és átölelt.
-Ha most azt mondod, hogy nem akartad, akkor nem hiszem el.- lihegtem még mindig a sokktól gyorsabban, mint kellene.
-Nem is akartam azt mondani.- kuncogott, majd kiment, így szerencsére csak azután esett le, hogy meztelen voltam. Csak vigyorogva megráztam a fejem és elmentem lefeküdni. Nekem van a leglököttebb öcsém az egész világon, de én így szeretem. Szeretem? Nem kifejezés! Ő az egyetlen pasi, aki minden nap boldoggá tud tenni... Ekkor eljött a perc, mikor rájöttem, hogy nem is úgy viselkedünk, mint két fiútestvér, sokkal inkább, mint két lánytesó. Ez a gondolat eléggé megnevettetett, ugyanis Harry baromi viccesen néz ki melltartóban, 

19. fejezet

*Louis szemszöge*

Ideges voltam? Nem kifejezés. Ahogy hazaértünk azt hittem, hogy a szívem kiugrik a helyéről, aztán vihetem be a kezemben. Jó, ez talán egy kicsit morbid volt. Már a lépcsőn jártunk, mikor Harry egy apró mosollyal rám pillantott, majd behúzott a szobájába. Az egész szobájában olyan illat volt, mint az övé, ami elbódított teljesen, így majdnem az ágya mellé ültem, de szerencsére épségben helyet foglaltam. 

-Szerettem volna veled megbeszélni ezt a helyzetet.- kezdett bele komolyan, egyenesen a szemeimbe nézve, mire éreztem, hogy egész testemből elszáll az erő.- Láttalak ma titeket az udvaron.- vigyorgott. Mi? Kiket látott és hol?- Szerintem nagyon aranyosak vagytok Liammel.- veregette meg a vállam, mire nekem a földet súrolta az állam. Liam? Én meg Liam? Én semmit nem szeretnék tőle! Nem úgy volt, hogy most a Harryvel való kapcsolatomat beszéljük meg? 

-Köszi, de mi csak barátok vagyunk.- köhintettem, mire csak megölelt, aminek nem nagyon értettem jelen esetben az okát. 

-Olyan boldog lennék, ha megint össze jönnétek. Szuper jó páros vagytok és látszik, hogy még mindig szereted őt. Ne szalaszd el az alkalmat!- kócolta össze a hajam és elterült az ágyán a TV távirányítóval, majd már a készülékre is tapadt. Éreztem, hogy könnyeim marják az arcomat, ahogy egyre buktak elő szemeimből. Komótosan vánszorogtam át a szobámba, de a folyosón már nem láttam a sós cseppektől, melyek egyre folytak le pólómra. 

-Liam!- jutott eszembe hirtelen és lesokkolódva rohantam le a bejárati ajtóhoz, egyenesen ki az utcára, ahol Li háza felé vettem az irányt.- Istenem!- rohantam teljes erőmből. Hogy lehetek ennyire marha, hogy otthagyom a plázában? Harry szerint látszott rajta, hogy még engem szeret, de most már biztos, hogy nem. Miért vagyok én ekkora bunkó?- Liam!- ordítottam a barna ajtón dörömbölve, mire már nyílt is a nyílászáró. Ahogy megláttam a srác könny áztatta szemeit, valami hihetetlen fájdalom költözött a mellkasomba.
-Csak nem Tomlinson? Miért nem Harryn lógsz?- törtek elő a sós cseppek szemeiből, mialatt gúnyosan vágta hozzám a szavakat.- Kitalálom, ne segíts! A göndörke ízig-vérig heteró. Úgy látszik az élet baromira kicseszett veled, Drága, de mit lehet tenni! Na húzz innen a picsába és engem hagyj békén egy életre.- vágta be erőteljesen az ajtót, ami épphogy nem talált el. Éreztem, hogy könnyeim megállíthatatlanul folynak lefele az arcomon, de elindultam hazafelé, mivel látni szerettem volna öcsémet. Igen, elutasított, de nekem akkor is szükségem van rá, mivel az érzéseim nem változtak iránta.

*Harry szemszöge*

Mikor nem találtam Louist sehol a házban boldogan vettem fel a futócipőimet és elindultam a közeli kis parkba, mivel tudtam, hogy Liammel ki fognak békülni, így inkább nem szerettem volna otthon zavarni. Az apró ligetben van egy kiépített futópálya a fák között, messze az autók zajától, ezért is imádom ezt a helyet. Nem túl hosszú az egész kis út, lehet vagy egy kilométer, de a környezet valami csodaszép. Még csak a harmadik körnél tartottam, mikor megláttam Gracet az egyik hatalmas fánál, amelyiknek az ágán én találtam magamnak egy kis pihenő helyet néhány napja. Oda is futottam hozzá és mosolyogva felkapaszkodtam mellé az elég magasan lévő ágra. Nem szólaltunk meg, csak feküdtünk egymás mellett, ugyanis szavak nélkül is megértettük egymást. Egy pillanat alatt a lány fölém kerekedett és csak vigyorogva méregette az arcom. Viszonozva gesztusát végigsimítottam arcán és óvatos puszit nyomtam arcára, mire teljesen felbátorodott és letámadta ajkaimat. Nem akartam elutasítani, ugyanis nagyon kedves lány, nekem pedig el kell felejtenem Louist, így hagytam, hogy táncba hívja nyelvemet. Egyre idegesebb lettem, mivel semmit nem éreztem, egyszerűen csak engedtem neki, viszont ez kezdett kínos lenni, mert ügyes kis kezei célba vették a nadrágomat. Ahogy elérte a "piros" zónát meglepetten nézett fel az arcomra.
-Valamit rosszul csinálok?- konyult le a mosoly arcáról.
-Nem, dehogyis.- mentegetőztem, miközben tenyerét levettem gatyámról.- Csak nagyon kimerültem a futásban.- hazudtam szemrebbenés nélkül, ugyanis még simán bírtam volna szaladni, de nem tudom miért nem indultam be a vörös hajú szépségre.
-Ó, sajnálom. Gondolom haza szeretnél menni.- mászott le a fáról, így én is követtem.
-Nem tudom, igazából nincs sok kedvem egyedül lenni. Nem szeretnél átjönni?- kérdeztem mosolyogva, mire megrántotta a vállát.
-Ha nem zavarok.- indultunk el kettesben, majd gyorsan meg is érkeztünk hozzánk. Muszáj lesz elfelejtenem bátyámat, így egyszerűen be kell indulnom Gracere!
-Elmegyek zuhanyozni.- kaptam fel egy törülközőt és benyitottam a fürdőbe, majd tétován megálltam. Most behívjam vagy ne?- Öhm...- vakartam a tarkómat idegesen, de szerencsére Grace már lefoglalta magát az Xboxommal és csak intett, hogy menjek, mire megkönnyebülten felsóhajtva léptem be a zuhany alá. Elég sokáig álltam ott, de nem húzhattam a végtelenségig, így magamra tekertem a nedvszívó anyagot és kiléptem a szobámba, ahol Grace még nagyban nyomta a játékot, viszont amikor rám nézett kikerekedtek a szemei.
-Haz...- nyögött aprót, mire egyik szemöldökömet felhúzva néztem rá.- Rohadt szexi vagy.- kelt fel mellém és egyből nyakamra tapadt, amitől kirázott a hideg. Harold Styles Tomlinson, szedd össze magad, mert férfi vagy! Ekkor eszembe jutott valami. Amikor az árvaházban voltunk egyszer találtunk egy PlayBoy magazint és hát arra... értitek. Akkor nagyon felizgultam az egyik lányra, igaz, lehettem vagy 11, de hátha most is bejön. Felidéztem barna, selymes haját, mélykék szemeit és éreztem, hogy valamivel jobban állok, minden értelemben. Grace kedve is egyből jobb lett, így rögtön férfiasságomra markolt, amivel tökéletesen elrontotta eddigi kemény munkámat.
-Kérlek, mondd meg Harry, ha velem van bajod, mert akkor többet nem próbálkozok.- pattant fel a lány idegesen, mire sóhajtva visszavettem a törülközőmet.
-Nem erről van szó, Grace. Nem tudom mi van velem, de most nem érzem jó formában magamat.- húztam el a számat és felkaptam egy alsót és egy pólót.- Nagyon sajnálom.
-Semmi baj. Nem a Te hibád.- simította végig mellkasom és elment, mire fáradtan nyúltam el az ágyamon. Biztos, hogy nem vagyok meleg, mert egy lány elképzelése elég volt ahhoz, hogy beinduljak, így biztos, hogy Graccel van bajom, de nem tudom mit tehetnék ezzel. Ekkor hatalmas csattanást hallottam, majd egy ordítást, így rohantam is a zaj irányába.

*Louis szemszöge*

Rohadt életbe! Nem igaz, hogy nekem semmi nem sikerül semmi ebben a kurva világban! Az ajtót belökve levetettem magam a földre és sírni kezdtem. Hallottam, hogy valaki jön le a lépcsőn, így elbújtam, a rejtekhelyemről pedig láthattam Gracet távozni. Ekkor olyan harag gyűlt össze testemben, amit nem bírtam kontrollálni, így megfogtam egy tányért és rávágtam a bal kezemre, amit így felsértettek a szilánkok, volt ahol egész mélyen. A következő, amire emlékszem az Harry arca, aki felsegített és kicipelt a mosdóba, ahol fertőtlenítette a sebem, majd bekötözte és lefektetett az ágyába.
-Ezt miért csináltad?- kérdezte szomorúan, hallottam hangján, hogy sír, de nem bírtam nyitva tartani a szemeimet.
-Miért érdekel? Inkább menj és enyelegj a barátnőddel!- töröltem le könnyeimet és a fal felé fordultam.
-Lou!- fogta meg a vállam óvatosan és próbált visszafordítani maga felé, de ellenálltam.
-Hagyjál! Menj innen!- toltam el a lábammal, de éreztem, hogy visszamászik. Göndör fürtjei csikizték az arcomat, mire akaratlanul egy apró kuncogás szaladt ki a számon és megint arrébb löktem.
-Hé!- jelent meg újra mögöttem.- Ne bánts már!- ölelte át a derekam, úgy, hogy ne tudjam eltaszítani magamtól. Hangosan nevetve elkaptam csípőjét és szembe fordultam vele, majd erősen magamhoz szorítottam.
-Nekem nem kell Liam.- suttogtam, mégis tudtam, hogy hallja.- Nekem csak Te kellesz.- hajtottam le a fejemet, hogy ne lássa kétségbe esett arcomat. Nem válaszolt, csak felemelte fejemet és mosolyogva egy apró pofont adott.
-Vak vagy és hülye.- kuncogott.- Az a srác mindenét odaadná érted.- csóválta meg a fejét, majd mellkasomra hajtotta.
-Az lehet, de nekem nem Ő kell.- szipogtam és lassan mindketten elaludtunk. Legszívesebben ordítottam volna és jól megráztam volna Harryt a vállainál fogva, majd beleüvöltöttem volna a képébe, hogy ébredjen már fel!

*Reggel*

Mosollyal az arcomon ébredtem, ugyanis Haz a nyakamba szuszogva durmolt, így olyan édes látványt nyújtott, amihez kevés hasonló van. Óvatosan kimásztam mellőle és kicsoszogtam a fürdőbe, ahol megtorpantam az ajtóban, kikerekedett szemekkel bámulva a csapon lévő tárgyra...

18. fejezet

Azt mondtam, hogy elcsesztem a hátralévő életemet? Gyengén fejeztem ki magamat. Másnap reggel megpróbáltam egy kicsit javítani a helyzetemen Harry szemében, így ágyba vittem neki a reggelijét. Mindent úgy tettem, mintha tegnap nem történt volna semmi. 

-Jó reggelt, Haz. Hoztam neked kaját.- mosolyogtam erőltetetten és ölébe raktam a tálcát. Némán elkezdett enni, ami nekem kimondhatatlanul fájt. Legalább annyit kinyöghetett volna, hogy tűnjek el, az is jobban esett volna. Izmos felsőtestét nem fedte a takaró, ami már eleve felért egy kínzással.- Némasági fogadalmat tettél?- próbáltam elviccelni a helyzetet, de számíthattam volna rá, hogy nem fog ujjongani gyenge poénomon. 

-Nem.- nézett fel rám érzelemmentesen. 

-Akkor jó. Nem kérsz még?- vettem el tőle a tányért, mikor befejezte. Csak megrázta fejét és kiszállt az ágyából, mire megállt bennem az ütő. Tökéletes testét csak egy alsógatya fedte, ami történetesen a feszülős fajtából volt, így akár meztelenül is állhatott volna előttem. Gyorsan kaptam el a tekintetemet róla, mire csak arrébb lökött és a mosdóba vánszorgott. Lesokkolódva álltam egy helyben és próbáltam normálisan venni a levegőt, ami nem sikerült túl meggyőzően. Harry tálcájával a kezemben mentem le a konyhába, ahonnan hallottam, hogy folyatja a zuhanyzóban a vizet. Nem gondoltam volna, hogy Liam után lesz valaha srác ilyen hatással rám. Nem hittem a szememnek, de ekkor a göndör hajú fiú jelent meg előttem, egy száll, fehér rózsával a kezében.

-Harry?- dadogtam lesújtva és csak arcát figyeltem, amin ott virított egy szeretetteljes mosoly. 

-Mit akarsz?- vágta le a táskáját a pultra, minek hangja fájdalmasan rántott vissza a valóságba. Esküszöm, hallucinációim lesznek Haz miatt. Vagy már vannak? Nagyon úgy tűnik. 

-Semmit. Mehetünk?- sóhajtottam és felkaptam a cipőimet. Az út néma csendben eltelt, majd mikor leállítottam a motort, Ő csak kipattant és Graccel távoztak. Fejemet lehajtva zártam be a kocsit és becsoszogtam a termünkbe. Nagyon hiányzott Zayn, aki szinte az egyetlen volt, aki tudott mindent rólam, meg persze apa és anya. Szerencsére nagyon jó kapcsolatom van velük, akkor is ha nem sokat vagyunk együtt. Szerintem néhány osztálytársamnak feltűnt igen szar kedvem, de csak Emily, az osztály egyik aranyos csaja jött oda hozzám, mivel ő még új volt és nem tudta, ha rossz kedvem van, akkor nem szeretem ha piszkálnak, de rá érdekes módon nem haragudtam.
-Mi a baj, Louis?- ült le a mellettem lévő székre, ami üres volt, Zayn híján.
-Semmi. Csak átvertem egy számomra nagyon fontos embert.- mosolyogtam, majd a fájdalmas, durván friss emlék hatására beharaptam az alsó ajkam.
-Sajnálom. Biztos meg fog bocsátani.- simította végig a karom, mire kellemes bizsergés járt át.
-Köszi és legyen igazad!- vigyorogtam. Elkezdődött az első óra és az idő elég lassan vánszorgott. Nem éreztem jól magam és a harmadik órán, ami matek volt éreztem is az eredményét, így inkább gyorsan kirohantam a WC-re. Nem tesz jót nekem a stressz. Miután kiürítettem gyomrom tartalmát (ami egyenlő volt a semmivel), nem volt kedvem visszamenni a terembe, így kiültem az udvarra és élveztem a szeptemberi meleget. Ekkor rájöttem, hogy eddig túl tökéletes életem volt, a Liammel való szakítástól eltekintve. Mindenem megvolt, amit csak akartam, soha nem szenvedtem hiányt semmiből, amit kiejtettem a számon, azt megkaptam és most mégis azért vagyok a padlón, mert valakit nem kaphatok meg. Mily ironikus! Lassan felkeltem és átmentem egy fa alá, mert kezdett felforrni a fejem, napszúráshoz meg nincs sok kedvem. Hirtelen megéreztem két kezet a derekam körül, mire szemeim akaratlanul lecsukódtak és vártam a puha fürtök simogatását, ez viszont elmaradt.
-Miért vagy idekint?- hallottam meg Liam hangját a fülemnél, mire kiugrottam karjai közül.
-Mert rosszul voltam.- néztem inkább a földet.
-Jobban vagy?- kezdte el simogatni a hátamat, mire csak mosolyogva bólintottam, de olyan erősen szorítottam össze a fogaimat, hogy félő volt, kitörnek. Nem szerettem volna Li előtt sírni, ugyanis nem akartam gyengének látszani. Férfi vagyok, nem kislány!
-Kicsöngettek már?- néztem fel az iskola épületére és éreztem, hogy egy könnycsepp folyik le arcomon.
-Előlem nem kell rejtegetned a könnyeid.- fordított maga felé és hüvelykujjával letörölte a vizes csíkot, majd egy puszit nyomott a helyére. Tudtam, hogy most már nem tudom tovább tartani magam, elkezdtem zokogni és Liam vállába fúrtam a fejem. Nyugtatólag simogatott, de akkor ezzel semmire nem ment, ugyanis éreztem, hogy semmi nem lesz többé jó.

*Harry szemszöge*

Fájt azt látnom, hogy Louis rosszul érzi magát, de én sem voltam valami túl fényesen. Még a nap felénél sem jártunk, mikor megláttam kint Louist, ahogy a napsütésben üldögélt. Miközben figyeltem érdekes dolgok jutottak eszembe. Vajon én tudnék szerelemből szeretni egy fiút? Ijedten kaptam el a tekintetemet az ablaküvegről. Nem! Ilyen még csak meg sem fordulhat a fejemben, ugyanis engem csak a lányok érdekelnek! Pillantásom ekkor újra a srácra tévedt, de már Liam ölelésébe bújva. Talán kibékültek? Akkor mindenkinek jobb lenne, ugyanis Lou nem lenne magányos, nem engem próbálna elcsábítani és Liam is boldog lehetne. Bárcsak! Észre sem vettem, de folyamatosan őt bámultam és hihetetlenül érdekes gondolataim lettek. Vajon Louis ajkai milyen ízűek? Állítsd le magad Harry! Egyre rosszabbul éreztem magam és az ötletek csak kergették egymást a fejemben. Mi van, ha mégis egy kicsit tetszenek a fiúk? NEM! Bele fogok bolondulni, ugyanis még lesz 4 órám. Haza szeretnék menni és egyedül lenni!
-Úristen!- kaptam a szám elé a kezemet, mikor megláttam bátyám könnytől áztatott arcát.
-Valami gond van Mr. Tomlinson?- nézett rám érdekesen a biológia tanár. Éreztem, hogy a torkomat szorongatja a bűntudat, hiszen minden bizonnyal én tettem ezt vele.
-Semmi.- hajtottam le a fejemet szomorúan és hatalmasat sóhajtva meredtem az előttem lévő könyvre, ami a felettébb érdekes zöld szemes-ostoros egysejtűnél volt nyitva.
-Mi a baj?- simította a kezét a hátamra Grace, mire egy undorral keveredő borzongás járt át. Mi van velem? Eddig le sem tudtam szállni a csajról, erre tessék! Ez így nagyon nem lesz jó! Fáradtan fürtjeim közé túrtam és csak megráztam a fejem, így a lány nem kérdezett többet.

*Louis szemszöge*

Olyan jó érzés volt Liam karjai közt lenni, hogy lassan megnyugodtam, így normálisan tudtunk beszélgetni.
-Miért pont ide jöttél?- mosolygott rám, miközben felkaromat simogatta, de már a földön ülve.
-Mié...- kérdeztem volna, de abban a pillanatban leesett.- Istenem!- nyögtem meglepetten, de arcomra egy vigyor kúszott.- Még emlékszel rá?- néztem rá elpirulva.
-Persze. Soha nem fogom tudni elfelejteni.- hajtotta fejét vállamra, majd én az ő fejére az enyémet.
-Én sem. Az volt életem első csókja.- gondolkoztam boldogan. Liam volt eddigi életem legnagyobb szerelme és szerencsére azóta újra a barátomnak mondhatom, ugyanis az elválásunk nem volt túl kellemes.
-Tökéletesen emlékszek minden pillanatra.- meredt maga elé Li mosolyogva.- Olyan kis riadt voltál.- kuncogott.
-Nem mondod! 13 éves voltam és előtte még senkivel nem csókolóztam, nem, hogy egy fiúval!- ütöttem meg a mellkasát játékosan.
-Mert én olyan idős voltam! Én is csak 14 voltam!- adott egy apró puszit az arcomra.- Emlékszel, hogy először felugrottál és ijedten néztél körbe, hogy valaki nehogy észre vegyen minket? Csak utána engedtet, hogy megtegyem.- nevetett halkan.- Nagyon aranyos voltál.
-Emlékszem rá.- vigyorogtam bárgyú mosollyal.- Hihetetlenül be voltam rezelve. Attól féltem, hogy pont akkor jön arra egy tanár.
-Majdnem tovább mentünk, ugyanis Te kis kanos voltál.- röhögte el magát a fiú.
-Liam!- vágtam oldalba, de persze nem teljes erőből.- Ne mondd, hogy Te nem!
-Azért volt egy kis különbség. Annyitól teljesen felizgultál, hogy az öledbe ültem.- kócolta össze a hajamat, mire mérgesen hátra döntöttem. Felette támaszkodtam és csak összeráncolt szemöldökkel figyeltem.
-Egy tapasztalatlan kiskamasz voltam! Mit vártál tőlem?- feküdtem a mellkasára.
-Pont azt, amit adtál.- sóhajtott és a hátamat kezdte el simogatni. Ekkor kicsengettek, amire mindketten felugrottunk, ugyanis mi csak barátok vagyunk, semmi több.
-Öhm...- vakartam a tarkómat kínomban.- Harryvel el kell mennünk vásárolni. Nem jössz velünk?- néztem fel barna szemeibe.- Persze csak ha van kedved.- lépegettem egyik lábamról a másikra.
-Oké, jó ötlet.- ölelt át, majd elindult a suli felé.- Te nem jössz?- nézett vissza rám, ugyanis lemerevedve álltam még mindig a fa alatt.
-De, persze.- eszméltem fel és együtt bementünk a terembe. Az utolsó 3 óránk elég gyorsan elment. A kapuban álltam és vártam a két fiút, akik még ebédeltek. Először Harry jelent meg, aki mosolyogva állt meg mellettem.
-Vásárolni megyünk?- kérdezett rá.
-Aha. Nem baj? Haza is vihetlek előtte.- hajtottam le a fejem szomorúan.
-Nem, én is szeretnék menni.- indult el a kocsi felé, de visszahúztam.
-Liam is jön.- nyeltem egy nagyot, hogy erre mit fog szólni.
-Oké.- maradt mellettem, mire kételkedve néztem rá, de ez van. Nem értem mitől van ilyen jó kedve, na nem mintha ez túl nagy baj lenne! Nem sokat vártunk Liamre és a vásárlást is elég hamar letudtuk. Valahogy úgy éreztem egész idő alatt magam, mintha lenne esélyem közelebb kerülni Harryhez. Édesen mosolygott rám és néha a karomon is végigsimított, mire teljesen kirázott a hideg. Vagy lehet, hogy csak azért volt mert esett az eső? Ki tudja?! Már indultunk volna haza fele, mikor Li még elment WC-re, mi pedig kint vártunk rá.
-Meg kéne beszélnünk ezt az egészet otthon.- nézett rám öcsém elég biztatóan, mire teljesen kiment a fejemből minden és elráncigáltam a kocsihoz és hazamentünk. Tudni akarom, hogy mit szeretne mondani!

*Liam szemszöge*

Elképzelhetetlenül boldog voltam mikor Louis elhívott vásárolni és természetesen beleegyeztem. Végre úgy éreztem, hogy újra van esélyem nála. Már indultunk haza, de én még beugrottam a mosdóba, azonban mikor kijöttem ez a két jómadár sehol nem volt.
-Ne szórakozzatok velem!- indultam el mosolyogva a keresésükre. Végig jártam az egész áruházat, ezzel együtt pedig a vigyor is fagyott le az arcomról. Sehol nem voltak. Végső elkeseredésemben kimentem a parkolóba, ahol tudatosult bennem, hogy itt hagytak. A zuhogó eső ellenére gyalog indultam el haza fele, ugyanis teljesen hidegen hagyott. Könnyeim egybevegyültek a nedves cseppekkel és éreztem, hogy szívemen egyre nagyobb a repedés, ugyanis nem elég, hogy Lou itt hagyott, Harryvel ment el...

17. fejezet

Esküszöm, nem tudom elhinni, hogy hogyan lehetek ekkora zseni! Harry 2 percen belül már az ajtómon kopácsolt és siránkozva kért bocsánatot. 

-Gyere be.- szóltam ki neki egy kaján vigyorral, de hangszínemen ez nem változtatott. Továbbra is tartottam magam a sértődött nagy bátyó szerepéhez. Haz könnyes szemekkel lépett be, amitől valami összeroppant bennem, de fenntartottam az imidzsemet. 

-Én nem akartalak megbántani.- hajtotta le a fejét, majd az ágyam szélére ült. Ujjaival malmozott, majd vörös, kisírt tekintetét rám emelte.- Nagyon sajnálom.

-Egyszerűen nem tudok rád haragudni.- mosolyodtam el és mellé másztam, majd karjaim közé vontam. Látható volt, ahogy az eddig bent tartott levegő egyszerre kitódult mellkasából, ugyanis szinte összement ölelésemben. Óvatos puszit adtam a fejére, ugyanis nem tudtam, hogy hogyan fog reagálni rá. Szerencsémre csak arcát a felkaromba nyomta és egyenletesen kezdett szuszogni, amiből arra következtettem, hogy elaludt, ami valósnak bizonyult, ugyanis feje oldalra dőlt, de még időben megtartottam. Mosollyal az arcomon emeltem fel gyengéden és átvittem a szobájába, ahol óvatosan helyeztem az ágyra. Teljesen olyan volt, mint egy angyal, ez nem kérdés. Az én angyalom. Nem fogom hagyni Gracenek, hogy elvegye tőlem, ugyanis Ő már az enyém. Egy hihetetlenül apró puszit nyomtam a szája sarkába, mire a másik oldalára fordult és elégedetten sóhajtott egyet. Úgy látszik egyszerűbb dolgom lesz mint hittem, hiszen szemmel láthatólag tudat alatt már réges-rég az enyém a göndör hajú Adonisz. 

*Reggel*

Nem volt ínyemre a kelés gondolata, főleg mivel hétfő volt, mégis megtettem, mert anya már negyedszerre üvöltött, hogy toljam ki a seggem a szobámból. Hatalmasat ásítva, a szemeimet dörzsölgetve, egy száll alsógatyában léptem be a konyhába, ahol Harry reggelizett anya társaságában és egy lány alakot is felfedeztem, öcsémtől jobbra, nekem háttal. A visszataszító, vörös hajkoronából rögtön rájöttem a tulajdonos ki voltára, ez viszont nem öntött el túl nagy örömmel. 

-Jó reggelt.- léptem a konyhaszekrényhez és előszedtem egy tányért.- Minek köszönhetem társaságodat?- mosolyogtam a fiatalabb Malikra. 

-Jay mondta, hogy átjöhetnék, mivel Zayn elutazott Barcelonába, ugyanis versenye van.- vigyorgott. Sütött róla, hogy azt forgatja a fejében, hogy megkaparintja Harryt, de sajnálattal kell közölnöm vele, hogy semmi esélye. Vagy mégis?

-Kérsz még?- nyújtotta a lekvárt Haz a csajnak, aki elfogadta és végigsimított a srác arcán, aki ebbe teljesen belepirult. Esküszöm, hogy megfojtom! 

-Egyébként igazán felöltözhetnél, mert nem valami üdítő az alsógatyás sziluettedet bámulni reggeli közben.- vicsorgott Grace, mire összekulcsoltam a karjaimat a mellkasom előtt. 

-Már bocs, hercegnő, de ez, ha jól tudom, akkor az én házam. Na most már, ha ezt sikeresen megértetted, akkor még annyit fogj fel, hogy neked nincs beleszólásod abba, hogy én mit csinálok a saját házamba.- nyújtottam ki rá a nyelvem. 

-Louis.- szólt rám anya mérgesen.- Menj és öltözz fel.- ráncolta a homlokát, mire kelletlenül ugyan, de megtettem, amit mondott. Legszívesebben kivágnám, mint macskát... a dolgát végezni.

*Harry szemszöge*

Olyan rosszul éreztem magam Louis viselkedése miatt, ugyanis eddig kedves volt Graccel, de most... Ez lehet, hogy mind miattam van? Jobb, ha nem is tudok ilyenekről. Nem értem, hogy miért lett ilyen, de jelen pillanatban nem is nagyon izgatott, ugyanis az említett lány egy feszülős farmerban és egy mélyen dekoltált pólóban üldögélt mellettem, ami igazán lekötötte a figyelmemet. Láthatólag élvezte a magas fokú figyelmet, ugyanis édesen mosolygott rám, de nem voltam képes hosszú időn keresztül a szemébe nézni, de ezt sem vette rossz néven. Próbáltam a reggelimre koncentrálni, de nem nagyon jött össze. Hirtelen egy kezet éreztem meg a combomon, mire megugrottam, de anya szerencsére már éppen mosogatott, így nem vette észre. Hatalmasat nyelve néztem Gracere, aki ördögien mosolyogva simogatta a lábamat, egyre följebb húzva a tenyerét. Már nagyon közel járt a céljához, viszont Louis hatalmas léptekkel becsörtetett, így elhúzta karját, viszont éreztem, hogy a gatyám már nem volt a megfelelő méretű, így tiszta vörös lett a képem, tehát inkább lehajtottam és próbáltam enni.
-Passzold ide a virslit.- lökött oldalba Lou, mire elállt a lélegzetem. Ezt most lehet, hogy célzásnak szánta?
-Minek?- dadogtam tisztára leizzadva.
-Na vajon?- nézett érdekesen.- Ne szórakozz velem, Haz! Éhen halok.- húzta fel a szemöldökét lepetten, mire a megkönnyebbüléstől felsóhajtva nyújtottam neki a tálat. Még csak reggel van!

*Louis szemszöge*

Azt hiszed, kicsi Harrym, hogy nem vettem észre a problémádat? Rosszul hiszed! Akkora vigyor terült el az arcomon, mint még soha. Grace átment, hogy összekészülődjön, bár nem értem, hogy lehet ennyire naiv, hogy itt hagyja nekem Harryt ebben az igen kiszolgáltatott állapotban. Nekem ez csak jó.
-Indulnunk kell, Haz.- kuncogtam alig hallhatóan és elindultam az ajtó felé, de öcsi nem mozdult.- Gyere, mert elkésünk.
-Én... én... inni szerettem volna még egy kakaót.- nézelődött frusztráltan ide-oda.
-Akkor pattanj.- mosolyogtam és megfogtam a karját.
-Nem csinálnál nekem?- ijedt meg és ölébe ejtette csuklóit.
-Meg még mit nem, királylány?- szorítottam meg felkarját és felrántottam, mire egy visszafojtott nyögés hagyta el ajkait. Istenem, hogy én milyen gonosz vagyok szegény sráccal!

*Délután*

Semmi nem történt a nap folyamán. Legalábbis semmi említésre méltó. 2 órakor a kapuban várakoztam Harryre, ugyanis együtt megyünk edzésre, ahol remélhetőleg nem következik be, amitől egész nap rettegtem. Vajon mi lehet ilyen szörnyű? Liam is a csapat tagja, amivel szerintem mindent elmondtam. A sisakommal szórakoztam, míg végre megjelent a göndör hajzuhatag.
-Végre megvagy!- mosolyogtam és elindultunk a csarnok fele. Már az öltözőben voltunk, mikor rányomtam Haz fejére egy hoki sisakot, mire elkezdett nyávogni, hogy miért bántom.- Ezt muszáj, Harry.- ütögettem meg a védőfelszerelés egyik darabját, ami öcsi kobakját díszítette.- Nem szeretnék magyarázkodni anyának, hogy hova tűnt egy-két fogad, így ne merészeld levenni!- simítottam végig karján és segítettem neki felöltözni. Ez a lüke még a szuszpenzort sem tudta felvenni rendesen.
-Ez így jó, Louis?- nézett fel rám, ám mikor megláttam hatalmas röhögés tört elő belőlem. A védő cucc a fenekén volt.
-Szerinted jó?- szedtem le róla és ráadtam rendesen.- Esküszöm, rosszabb vagy, mint egy óvodás.
-Nem is!- vágta be a durcát, mikor megjelent Liam az ajtóban. Riadtan néztem a bongyori srácra, aki szemmel láthatóan nem volt olyan ideges, mint én. Lemaradtam valamiről?
-Gyerünk srácok! Edzünk!- vigyorgott Payne, mikor teljes felszerelésben állt előttünk. Eltátottam a számat és egyszerűen nem voltam képes hinni saját magamnak. Liamet nem is érdekli, hogy Harry is itt van, viszont az is feltűnt, hogy ez már Hazt is meglepte. Edzésen is jókedve volt, így én is nyugodtabban adtam át magam a jégkorong varázsának. Öcsi nagyon jól játszott, így az edző örömmel fogadta. Este fáradtan értünk haza, de boldog voltam, mert jó előre elterveztem a ma estét. Megint egy lépéssel előrébb fogok kerülni a sráchoz.
-Jelentkezem, mester.- mosolygott a laptopom képernyőjén Zayn, ugyanis megszokás volt, hogy esténként skypeolunk.
-Már vártalak.- viszonoztam gesztusát.
-Mi a mai lépcsőfok?- kérdezte sejtelmesen. Természetesen ő mindent tud rólam, így azt is, hogy milyen módszerekkel fogom megszerezni az áldozatomat.
-Együtt tévézés, majd együtt alvás.- kuncogtam, de ekkor hirtelen nyílt az ajtó és Harry jelent meg. Szemei könnyesek voltak és megtörten nézett rám.
-Nem vagyok egy trófea, hogy megszerezz.- suttogta, arca egyre dühösebbé vált.- Bíztam benned, azt hittem megérted, hogy nem szeretnék veled lenni, mint szerelmem, de te csúnyán becsaptál.- fojtatta ugyan olyan hangszínen, ami nagyon szíven ütött és éreztem, hogy az én könnyeim is elkezdenek folyni.
-Soha nem néztem rád, mint trófeára.- néztem rá riadtan.
-Nem tudtál. Mert engem nem tudsz megszerezni és birtokolni. Remélem ezt megértetted.- vágta rám az ajtót, mire némán meredtem magam elé.
-Sajnálom Lou.- hallottam meg Zayn hangját, majd letöröltem nedves arcomat.
-Amúgy is veszett ügy volt.- mondtam ki egyszerűen a szavakat, de nem voltak igazak, éreztem, hogy belülről mardosnak.- A lányokra bukik. Jó éjt.- kapcsoltam ki a gépet és csak feküdtem a sötétben. Most csesztem el az egész hátralévő életemet. 

16. fejezet

*Harry szemszöge*

Hatalmas koppanásra ébredtem fel, mire ijedten ugrottam fel a kanapéról. Mikor észleltem, hogy Louis a földön fekszik hatalmasat röhögtem, ugyanis fájdalmasan dörzsölgette a fejét. 

-Viccesnek találod?- mosolygott ördögien és lerántott maga mellé. Amilyen ügyes vagyok tökéletesen seggre estem, pontosan a pizzás dobozra, ami viszont szerencsére üres volt. Nevetve figyeltük egymást, majd Lou elkapta a kezem és mellkasára húzott. Megnyugodtam szeretetteljes érintésétől és vigyorogva figyeltem arcát, majd a haját kezdtem el birizgálni.- Elmegyek a srácokkal korizni a pályára. Szeretnél jönni?- hajtotta fejét az enyémre.

-Ha nem zavarok.- sóhajtottam. Mindig úgy érzem, hogy én csak kolonc vagyok a nyakukon. 

-Ha még egyszer ilyet kérdezel, esküszöm sehova nem viszlek többet!- kezdte el csikizni az oldalamat, mire megugrottam és hatalmas kacagás tört fel belőlem. 

 *Louis szemszöge*

Kuncogva figyeltem, hogy Harry hogyan szenved ujjaim alatt. Egy ugrásánál véletlenül ágyékomra érkezett vissza, mire egy apró nyögés szaladt ki számon, de szerencsére ezt nem hallotta meg a saját nevetésétől. Szemeimet összeszorítottam és kezeimmel megtámaszkodtam magam mellett, ugyanis nem akart lejjebb csúszni, ugyanott ült, ahova ugrott tíz másodperce. Kezét végigsimította arcomon, mire mosolyt erőltetve magamra kinyitottam íriszeimet. 

-Mi a baj?- nézett félénken. 

-Semmi.- hazudtam gyönyörű, zöld szemeibe.- Csak ki kéne mennem WC-re.- toltam le magamról és gyors léptekkel mentem a mosdóba. Nem akarom, hogy lássa, mennyire szeretném őt, ugyanis Ő csak barátként tekint rám, mint testvérére. Lassan fogok közeledni hozzá, úgy, hogy neki fel sem fog tűnni, de belém szeret. Legalábbis remélem. 

*Harry szemszöge*

Feltápászkodtam mikor Lou eltűnt és felkocogtam a szobámba. Magamra kaptam egy vastagabb gatyát és egy pulcsit, ugyanis nem szerettem volna megfagyni a jégcsarnokban. 

-Kész vagy?- jelent meg Lou feje az ajtómban. Csak egyet bólintottam és követtem őt egészen a szomszéd házig. Dadogva próbáltam tudtára adni, hogy nem értem mit keresünk Grace-ék háza előtt, de ekkor már mellettünk álltak a tesók. Tátott szájjal álltam Grace előtt, ugyanis a lány kisminkelve, nagyon rövid gatyában és durván kivágott pólóban állt előttem. Hatalmas mosollyal az arcán bámulta reakciómat új külsőjére, mire csak egy hatalmas sóhajtás volt a válaszom. Szemeim mintha dekoltázsára tapadtak volna, de egy pillanaton belül Louis meglökött.
-Induljunk.- mosolygott és elhúzott a kocsi felé.
-Te is jössz velünk korizni?- néztem a vörös hajú lányra, aki csak vigyorgott rám.
-Úgy nézek ki, szépfiú?- kuncogott. Belegondolva rájöttem, hogy a kérdésem teljesen hülyeség volt, ruhájára való tekintettel. Az autóban ülve egyre csak a visszapillantót vizslattam, ugyanis abból tökéletes rálátásom nyílt Gracere. Miért változott meg ennyire? Nem volt sok időm gondolkozni, mivel már a jégcsarnoknál is voltunk.- Sziasztok srácok!- integetett a csaj és elment a másik irányba, ahol néhány másik lány várta őt és nevetgélve távoztak.
-Gyere már, Pocak.- kapta el a vállamat Louis. Összeráncolt szemöldökkel néztem arcát, minek hatására hatalmas röhögés tört elő belőle.
-Ne hívj így! Így is van elég bajom azzal, hogy milyen dagi vagyok.- kuncogtam megcsapkodva az említett szépséghibát a hasamon. A délután nagyon gyorsan eltelt a fiúkkal, ugyanis Niall is megjelent a jégen, így négyesben hülyültünk. Este már lefürödtem és egy alsógatyában feküdtem az ágyamban átnézve a megtanulandó anyagokat, mikor Louis betoppant a szobámba. Vigyorogva felhajtotta a takarómat és Ő is bemászott alá.
-Elég királyul korizol.- simította tenyerét mellkasomra állával együtt.
-Köszi.- tettem le a történelem könyvet és kezemet átdobtam Louis hátán.
-Gondolom feltűnt Grace hirtelen stílusváltása.- sóhajtott hatalmasat, így csak egy aprót bólintottam.- Kérlek, ne dőlj be annak a csajnak. Természetes, hogy miattad csinálta, hogy felkeltse az érdeklődésedet. Ne legyél teljesen vak Haz, kérlek!
-Haz?- lepődtem meg az eddig nem hallott becenevemtől.
-Most ez jött le az egész sztorimból?- akadt ki egy kicsit.- Egyébként meg úgy hívlak, ahogy akarlak.- pattant fel mérgesen.- Nem lehetsz ennyire beszűkült látókörű!- csapta be maga után az ajtómat. Én nem szerettem volna megbántani.

*Louis szemszöge*

Ahogy beértem a szobámba mosolyogva huppantam le az ágyamra. Miután kiakadtam ez fura megnyilvánulás? Ki beszélt itt sértődésről? Ez is a gondosan kitervelt tervem része. Harrynek bűntudata lesz, mert azt hiszi, hogy kibuktam miatta és majd próbál megvigasztalni, ezzel is közelebb kerülve hozzám. 

15. fejezet

*Reggel*

Nem akartam felkelni, ugyanis féltem. Nem is, inkább rettegtem. Szemeimet szorosan tartottam összecsukva, hátha sikerül átkerülnöm egy másik dimenzióba. Tudom, nincs sok értelme, de az én helyzetemben érthető. Kómásan sétáltam le a nappaliba, miután összekészülődtem, ahol Louist és Markot találtam. Lou némán sírt, miközben apukája csak a hátát simogatta. 

-Minden rendben lesz.- suttogta fiának, majd felkelt és egy bőrönddel sétált ki az ajtón. 

-Louis.- léptem egy apró lépést előre, mire riadtan kapta tekintetét rám.- Én nem szeretném, hogy rosszul érezd magad miattam. Nem lehetnénk csak barátok?

-Oké, persze.- sóhajtott és elindult a konyhába. Letörten követtem és néma csendben megreggeliztünk. 

-Minden rendben van?- kérdeztem egész halkan. 

-Rohadtul nincsen rendben semmi! Vagy neked úgy tűnik?- árasztották el könnyek a szemeit. A szívem a torkomban dobogott és nem tudtam, hogy mit is kéne tennem, de segíteni szerettem volna Louison. Óvatosan átöleltem, mire arcát karomba fúrta, így zokogott halkan.- Liam is elhagyott, neked se kellek. Mi a baj velem, Harry? Ennyire csúnya vagyok? 

-Ne mondj ilyet Lou! Nálad jobb képű pasit még nem láttam. Az Liam hibája volt és nem a tiéd. Én pedig egyszerűen nem vagyok képes szerelemből szeretni egy fiút. Ezt meg kell értened.- tűrtem el haját, csodálatosan csillogó, mélykék szemei elől. 

-Értem. Menni kéne.- kapta vállára a táskáját, így én is követtem, ugyanis megbeszéltük, hogy ma elmegyünk úszni. A kocsiban egész úton arcát figyeltem, minek hatására mindig ott bujkált egy apró mosoly ajkain.

-Hm...- döntöttem kicsit oldalra a fejemet, mikor megálltunk egy piros lámpánál. 

-Nyögd ki mit szeretnél, mert kezd irritálni, hogy bámulsz.- nevette el magát édesen, mire morcos arccal oldalba böktem. 

-Azon gondolkoztam, hogy nem vennél-e nekem egy fagyit.- avattam be tervembe huncut mosollyal az orcáimon. 

-Eltaláltad bébi.- lépett újra a gázra és vigyorogva vezetett tovább. 

-Miért nem? Lulu!- vetettem be az aduászt. 

-Ha még egyszer ki mered ejteni azt a szót, esküszöm addig csikizlek, amíg nem könyörögsz az életedért!- fenyegetett, de közben elröhögte magát, majd már le is parkolt az uszodánál, ahol elég sokan voltak. Egy szimpatikus szekrényt kerestünk, majd az öltözők felé vettük az irányt, ahol bevágódtunk két külön kis helyiségbe. Mikor sikerült átvennem a fürdőnadrágom szomorúan bámultam a tükörképem. Istenem, hogy Louisnak mennyivel jobb teste van! Bánatosan hasamba nyomtam a mutató ujjam, mire Lou is megjelent.
-Te meg mit csinálsz?- röhögte el magát. Reményvesztetten emeltem rá tekintetemet.
-Nézd, milyen dagi vagyok.- sóhajtottam egyre csak pocakomat bámulva. Louis egyre csak röhögött, majd átkarolta a vállam és elindultunk kifele.
-Nem Harold, Te beteg vagy. El sem tudod képzelni, hogy mennyien örülnének, ha ilyen testük lehetne.- mosolygott, majd leraktuk a törülközőinket és a medencébe ugrottunk. Az egész délelőttöt azzal töltöttük, hogy a másikat próbáltuk belefojtani a vízbe, de persze csak viccből.
-Kicsit kimegyek, mert fázok.- úsztam a létrához, majd visszanéztem Loura, aki engem bámult, mire az egész arcom vörös lett.
-Nyugi, csak azt néztem, hogy innen nem is látszik a sörhasad.- vigyorgott. Kinyújtottam rá a nyelvem, mire lefröcskölt. Nevetve mentem a törülközőmhöz, majd azzal együtt leültem egy napozó ágyra, ahonnan pont láttam Louist, aki mosolyogva úszkált.- Szerintem nem is vagy dagi.- támasztotta meg az állát a medence szélén.
-Köszi.- jelent meg egy apró mosoly ajkaimon.
-Álmos vagyok.- csukta le szemeit, majd inkább segítettem neki kijönni a vízből, mielőtt elaludt volna és visszaindultunk az öltözőbe. Elég gyorsan összekészülődtünk és már mentünk is hazafele.- Mi van Graccel?- állt be a házunk elé, majd rám nézett.
-Nem tudom. Nem hajlandó beszélni velem.- legyintettem, ugyan ennek a fele nem volt igaz, mivel nem is próbáltam beszélni vele, de szerintem úgysem érdekelném.
-Ne is foglalkozz vele. Majd megbékél!- mosolygott hamisan. Éreztem, hogy örül annak, hogy nem beszélek a lánnyal és reméli, hogy nem is fogok. Bementünk az épületbe, ami kongott az ürességtől. Lou már fel is kapta a telefont és rendelt pizzát.

*Louis szemszöge*

Hogy lehetek ilyen marha? Elhívom Harryt uszodába, mikor felöltözve is elég nehéz ellenállnom neki? Biztos, hogy elment a józan eszem. Még hogy dagi! Akkor én mit mondjak? A pizza elég gyorsan megjött, így a TV előtt ülve ettünk kettesben.
-Gól!- ugrottam fel üvöltve, minek hatására Harry eldobta a kezében lévő szeletet.- Bocsi.- röhögtem el magam. Igen, jégkorong meccset néztünk. Élek-halok a hokiért, ezért is vagyok benne a suli csapatában.
-Mikor lesz edzésetek?- szerezte vissza a kajáját öcsi.
-Holnap. Miért?- méregettem gyanúsan.
-Semmi. Elmehetek veled?- nézett bociszemekkel, mire elnevettem magam.
-Természetesen. Kipróbálod?- öleltem át a derekát.
-Ha nem baj.- pillantott rám félénken. Istenem, hogy mennyire édes egy srác! Mikor végeztünk mindketten bealudtunk a készülék előtt. Éreztem még, hogy Harry átdobja a kezét a hasamon, mire akaratlanul is hatalmas vigyor kúszott a képemre. Ha addig élek is, de enyém lesz ez a srác!

14. fejezet

A szívem kihagyott egy ütemet és a légzésem is leállt pár másodpercre. Csak egy fekete sapkát láttam és azt, hogy az illető pakol valamit az asztalról. Kirabolnak minket! Lábaim egyre csak remegtek, mégis megpróbáltam a lehető leghalkabban a háta mögé settenkedni. Mikor már elég közel voltam, egy tökéletes ugrással a hátára vetettem magam. Minket nem fog kifosztani senki!

-Hagyja abba! Menjen innen és hagyja békén a családomat!- ordítottam, miközben egyre csak a fekete anyag által védett fejét püföltem. 

-Szállj le rólam!- morgott az idegen dühösen és megpróbált ledobni a hátáról. 

-Harry! Mit csinálsz?- hallottam meg Louis hangját mögülem, majd a következő pillanatban már a derekamat fogta át és lerángatott a férfiról. Teljesen lesokkolva álltam és védekező állásban vártam, hogy megforduljon a betörő. Lou egyre csak röhögött mögöttem, amiből ebben az esetben semmit nem értettem. Mi olyan vicces azon, hogy kirabolnak?

-Szia Boo.- pördült meg tengelye körül az alak és átölelte Louist. 

-Szia apa.- ejtette ki nevetve a szavakat bátyám, mire nekem az állam a földet súrolta. Ajkaim teljesen kiszáradtak, az arcom pedig a vörös árnyalataiban pompázott.- Harry, ő itt az apukám.- mutatott be neki, mire szégyenlősen lehajtottam a fejem. Nem így terveztem az első találkozást a családfővel. 

-Már vártam, hogy megismerhesselek.- ragadta meg a karomat és mellkasához húzott.- Jó erőben vagy, fiam.- röhögött jóízűen, mire nekem is mosoly kúszott az ajkaimra.
-Nagyon sajnálom. Azt hittem, hogy rabló tetszik lenni.- vakartam a tarkómat idegesen.
-Tegezz, kérlek.- ült le a kanapéra és maga elé húzta a táskáját. A sok ruha alól egy nagyobb csomagot húzott elő és Louis kezébe nyomta.- Egy ideje nem bővült a gyűjteményed.- veregette meg a vállát, miközben a fiú már hevesen bontogatta a szépen becsomagolt ajándékot.
-Istenem! Ez az eddigi legkirályabb!- forgatta kezei között a kék hokimezt, amin egy huszonnégyes szám állt és a Tomlinson felirat.
-A válogatott Magyar csapat meze.- kócolta össze fia haját a férfi.
-A kedvenc színem.- csodálta egyre csak a felsőt.
-Ezt neked hoztam, Harry.- nyújtott nekem is egy ajándék szatyrot, mire csak tátott szájjal bámultam a papírt, amiben egy doboz rejlett.
-De, én...- dadogtam.
-Te is családtag vagy és nálunk ez hagyomány. Na bontsd ki!- lökött egy kicsit vállba kedvesen. Lélegzet visszafojtva húztam elő a díszes tartó dobozt, amit egy mozdulattal felpattintottam. Egy fekete-kék sapka volt benne, hozzá illő sállal, mire csak tátogni tudtam.
-Ilyen szépet még soha nem kaptam.- néztem egyre csak a kötött ruhákat, melyeken csíkok húzódtak és gyönyörű betűkkel az állt rajtuk, hogy Harry.- Nagyon köszönöm!- öleltem át az embert, akit az előbb még le akartam ütni. Nekem ez többet jelentett bárminél, hiszen éreztem, hogy itt szeretnek.
-Ugyan. Csak egy kis apróság.- legyintett és kiment a konyhába, ahol Jay szorgoskodott.
-Apukád hihetetlenül kedves.- mosolyogtam az ajándékomra, mire Louis átölelt.- Úristen!- csaptam a homlokomra.- Még a nevét sem tudom.- szívtam be szégyenkezve az alsó ajkam.
-Mark.- kuncogott Lou és fejét a vállamba fúrta.- Miért hagytál egyedül délelőtt? Mitől ijedtél meg?
-Nem tudom.- néztem a plafont inkább, minthogy bátyám szemébe nézzek.- Grace is megutált.
-Miért? Ki még?- simogatta gyengéden a hasam.
-Hát te.- néztem rá furán, mire kuncogva megrázta a fejét.
-Soha nem utáltalak, csak egy kicsit fájt, hogy itt hagytál, de utálni nem tudnálak.- hajtotta fejét mellkasomra és légzése egyenletessé vált.- Te mit gondolsz a melegekről?
-Nem tudom. Nekem furcsa, hogy az azonos neműeket szeretik, de nem ítélem el őket. Nem tehetnek róla, hogy ilyenek.- nyaltam meg kiszáradt ajkaimat. Megint ezek a félreérthető mondatok. Mire akar ezzel kilyukadni?
-Ők is megérdemlik a szeretet!- csattant fel mérgesen Lou, mire átjárta testemet a borzongás.- Bocsi.- mondta halkabban és kezeire támaszkodott, hogy szemembe tudjon nézni. Éreztem, hogy ajkaim elnyílnak, mivel pillantása lelkemig hatolt, majd egy váratlan pillanatban már arra eszméltem, hogy szánkat milliméterek választják el.- Én is megérdemlem a szeretet.- mosolyodott el és a lehető leglágyabban összeérintette ajkainkat. Mintha villám csapott volna belém, olyan érzésem támadt és hihetetlen gyorsasággal ugrottam ki alóla.
-Én nem vagyok meleg!- motyogtam Louisra sem nézve és felrohantam a szobámba. Ezt most miért csinálta? Testvérek vagyunk, nem szerelmespár!
-Harry! Engedj be!- dörömbölt az ajtómon, amit azonnal ki is tártam.
-Azt hittem, hogy még mindig szereted Liamet!- kezdtek el folyni a könnyeim.
-Nem! Azt szerettem volna mondani, hogy szeretlek.- ölelt magához.
-Sajnálom.- toltam el magamtól.- Én nem vagyok meleg.
-Annyira aranyos vagy.- mosolyodott el féloldalasan Lou, mire ellöktem magamtól.
-Fogd már föl, hogy nem vagyok és nem is leszek buzi!- emeltem feljebb a hangom, mire csak hatalmas szemekkel pislogott rám. Lemondóan megrázta a fejét és egy kósza könnycsepp folyt le az arcán, majd kisétált a szobámból. Egy hatalmas sóhajjal vetettem magam az ágyra és csak a plafont kémleltem. Tudom, biztos fájt neki, de ha nem vagyok képes szerelemmel szeretni, akkor mit tehettem volna? Istenem, bárcsak minden egyszerűbb lenne!

***

Éppen végeztem a zuhanyozással, mikor tesóm nyitott be és elkezdte mosni a fogát. 

-Figyelj, Lou. Nagyon sajnálom. Nem akartak megbántani, ugyanis szeretlek, de, mint egy barátot vagy egy testvért és kérlek ne haragudj rám.- csavartam magamra a törülközőm. 

-Mindegy.- legyintett és el is tűnt. Szomorúan feküdtem az ágyamba, mikor egy halk kopogásra lettem figyelmes, majd egy papírfecni jelent meg az ajtóm alatt. Amint kezem közé vettem, tudtam, hogy ez Louis kesze-kusza írása. 

"Szeretni valakit nem átmeneti dolog. Ha valakit szeretsz, de nem teljes szívedből, az olyan, mint amikor tudsz repülni, de csak félig-meddig. Semmi értelme, ugyanis lezuhansz. Természetesen van olyan, hogy valakit nem szeretünk teljes szívünkből. Az viszont szörnyű, ha ő igen. Mint egy csapatban 2 hokijátékos. Az egyik szeretné, mindent megtesz a győzelemért, de a másikat nem érdekli, nem veszi komolyan. Egyikük sem fog győzni soha."

13. fejezet

-Tudod, Harry, mikor az ember szerelmes lesz, akkor nem tud parancsolni az agyának. Olyan mintha már nem lenne hatalmad a tested és az elméd fölött, mivel ez csak megtörténik, lehetetlen befolyásolni.- vigyorgott Louis, majd felült, miközben egyre csak engem nézett.- A szerelemben nem számít a kor, a kinézet és a nem sem.

-Aha.- túrtam idegesen göndör hajamba egyre csak Louist figyelve. Miért mondja ezeket nekem? 

-Van valami hihetetlen fontos, amit tudnod kell.- sóhajtott és egyenesen a szemembe nézett, szinte a lelkemig hatolt pillantása. Mindenre felkészültem, hogy ne érjen sokként, amit mondani fog, de mégsem éreztem magam elég erősnek hozzá, így hihetetlen megkönnyebbülést éreztem, mikor Grace jelent meg az ajtóban. A levegő szaggatottan áramlott ki a tüdőmből és rögtön felpattantam a lány mellé.
-Nem zavarok?- mosolygott édesen, mire elkaptam a kezét és kirángattam a szobából egy határozott nemmel, igaz, még láttam Louis teljesen letört arcát, de nem voltam képes vele foglalkozni.
-Menjünk el valahova, mert unatkozok.- kaptam fel a cipőmet és aggodalmas pillantásokkal, Lou szobája felé, elhagytam a házat.
-Hova sietsz? Miről beszéltetek Louisval? Állj már meg!- kapta el a lány a vállamat és erőteljesen megrántott.
-Nincs semmi, oké! Semmiről nem beszéltünk, de ha beszéltünk is volna, akkor sem lenne hozzá közöd!- emeltem fel a hangomat idegesen, amit a következő másodpercben már meg is bántam.
-Tudod mit, Harry? Én csak kedves akartam lenni és a barátod lenni, de most már nem is tudom, hogy mi értelme volt. Nálad nagyobb tapló nincs a földön! Sajnálom Louist, hogy ilyen testvére lett.- nézett végig a szemembe lesajnálóan és elindult a másik irányba.
-Én is.- hajtottam le fejemet, majd egy hatalmasat rúgtam egy kőbe, ami szépen ívelve esett egy srác elé, aki kapucnival takarta az arcát.
-Nocsak.- jött a mély hang a fekete alak felől.- Csak nem a Göndörke keménykedik?- jelent meg egy bajjósló mosoly az ajkain és egy mozdulattal lerántotta csuklyáját.
-Hagyj békén, Liam!- pördültem meg tengelyem körül egy mozdulattal, mire hangos kacaj tört fel mellkasából.
-Louis nem tanította meg, hogy soha ne fordíts hátat az ellenségnek?- lökött erősen a földre, minek hatására egy apró nyögés csúszott ki ajkaim közül.
-Tudod mit? Verj meg nyugodtan! Ne kímélj! Louis úgyis megutált és Grace is mérges rám! Az lenne a legjobb ha egyből meg is ölnél.- lépdeltem egyre közelebb hozzá. Mikor már szinte az arcában álltam elmosolyodott. Nem, nem gúnyosan, hanem kedvesen. Kikerekedett szemekkel figyeltem arcát, mire elnevette magát. Teljesen ledöbbenve bámultam, ugyanis szívből nevetett.
-Most már te is tudod, hogy az élet mekkora egy szemétség!- karolta át a vállam.- Nehogy azt hidd nekem, hogy puszipajtások leszünk, de ma megkíméllek. Mi volt Louisval?
-Semmi. Nem történt semmi!- ordítottam magamból kikelve, mire csak mellkasához vont és átölelt. Nem érdekelt, hogy Liam az, vállába fúrtam a fejem és némán szuszogtam. Kellőképpen lenyugtatott testének meleg kisugárzása, amit ő is érzett ezért elengedett.
-Én csak segíteni szeretnék. Jobban ismerem Lout, mint te magadat. Gyere, most átjössz hozzám és mindent elmesélsz.- kezdett el húzni arra, amerre mi is lakunk.
-Liam! Eddig mindig csak bántottál! Most minek vagy velem kedves? Mi van, ha nem szeretném, hogy segíts?- néztem kérdőn a szemeibe.
-Mi van akkor? Az van, hogy egy hatalmas hülye vagy! Én csak jót akarok neked, de felőlem menj és idegeskedj egymagadba.- lökött meg és hatalmas léptekkel elindult.
-Várj! Sajnálom.- hajtottam le a fejem megbánóan, mire mosolyogva átölelte a vállam és elindultunk. Egy elég nagy ház előtt álltunk meg, hatalmas kerttel. Mikor beléptünk leesett az állam. Minden tiszta volt és csillogott, mintha nem laknának ott. Levettem a cipőm és követtem Liamet.
-Nem nagyon szoktam vendégeket fogadni, így nem tudom mit kéne mondanom.- vakarta idegesen a tarkóját. Liam ideges? Lehet, hogy ő is olyan emberi lény, mint mi?
-Szerintem üljünk le és beszélgessünk.- ajánlottam fel, hogy ne érezze magát ennyire rosszul, mire hálásan pillantott rám.
-Szóval mi is történt köztetek?- ült le a nappaliban a kanapéra én pedig a fotelben foglaltam helyet.
-Csak beszélgettünk rólad és Louisról, mikor felhozta, hogy soha nem lehet kitörölni az érzéseit a fiúk iránt. Valami ilyesmi volt.- sóhajtottam.
-Rólam beszéltetek?- ízlelgette a szavakat ajkai közt, majd boldogan rám emelte tekintetét.- Még mindig szeret?
-Nem tudom.- akadt el a lélegzetem. Istenem, hogy én milyen marha vagyok! Louis biztos, hogy csak ezt szerette volna elmondani, hogy még mindig szereti Liamet én meg azt hittem, hogy nekem akar szerelmet vallani! Mekkora egy szerencsétlen vagyok!- Azt hiszem, hogy most haza kéne mennem!
-Oké, de biztos, hogy nem mondott mást? Nem mondta, hogy kire gondol? Nem is említett róla semmit?- pattogott Liam megállíthatatlanul, mint a felhúzós játék.
-Nem, de majd beszélek vele.- halvány mosoly játszott ajkaimon, de nem szívből jött, ugyanis megviselt Liam helyzete. Még mindig teljes szívéből szereti Lout.- Tényleg, nem nézhetem meg a szobád?- dobtam fel az ötletet.
-Nem.- felelte nyersen.- Ettől még semmi nem változott meg köztünk, nem vagyok a BFF-ed.- ragadta meg a karom és kivezetett a házból.- Aztán el ne járjon a szád.- ütögette meg az arcom és mögöttem becsapta az ajtót. A boldogság átjárta testemet, így felhőtlen jókedvvel tettem meg az 5 perces utat hazáig, ahol a házba lépve viszont minden pozitív energiám elszállt. Nem voltam képes elhinni azt, amit a kanapén látok...